Barátomat hipnotikusan vittem vissza előző életébe… Megható pillanatok, érzések… Utolsó percei a háborúban…
A következő párbeszédben a kérdezőt, magamat jelöltem meg D-betűvel, Csaba pedig a barátom, akit hipnózis alatt vittem vissza előző életébe, reinkarnációs utazásra.
D.: Milyen nemzetiségű vagy?
Csaba: Iraki vagyok.
D.: Hány éves vagy?
Csaba: Húsz éves. (Ismét áttér más témára.) Sokan vannak.
D.: Mit csináltok a kocsin?
Csaba: Elvisznek.
D.: Hova visznek?
Csaba: Háborúba.
D.: Beszélj a szüleidről. Édesapádról mit mondanál?
Csaba: Nem tudok róla semmit; korán meghalt.
D.: És édesanyád?
Csaba: Ő is. Rágyújtották a házat.
D.: Kik tették?
Csaba: Az ellenség.
D.: Térjünk vissza az autóra. Most mit látsz?
Csaba: Kerteket, földeket. Sokan vannak.
D.: Beszélgettek?
Csaba: Nem. Mindenki komoly.
D.: Van barátnőd vagy feleséged, akit otthagytál, amikor felszálltál az autóra?
Csaba: Igen, feleségem van.
D.: Hogy néz ki? Szép?
Csaba: Igen. Hosszú, fekete haja van.
D.: Mit látsz most? Hol vagy?
Csaba: Egy gödörben. Egyik barátomnak meglőtték a lábát. Sok a bomba.
D.: Kik ellen harcoltok?
Csaba: Irak.
D. Irak? (Kérdeztem vissza hitetlenkedve.) De nemrég mondtad, hogy te is iraki vagy.
Csaba: Igen.
D.: Ez hogy lehet?
Csaba: Az országért, az igazságért és a földekért harcolunk.
D.: Kaptál valami fegyvert az autón?
Csaba: Fekete géppuskát.
D.: Meg tudod mondani a típusát?
Néhány másodpercig hallgat.
Csaba: KP 320 (olvas).
D.: Mit látsz most?
Csaba: Sok vér és sok halott van mellettem.
D.: Repülővel is lőnek?
Csaba: Bombázóval.
Ezúttal én hallgattam el. Így, hogy barátom a közvetlen közelemben feküdt, s egy másik világban járva mesélte el történetét, engem is visszavitt előző élete egy kicsiny darabjába. Arcán láttam a fájdalmat, szenvedést, amiket egy háború tud okozni a harcosokkal. Másabb volt mintha filmekről láttam volna. Teljesen más. Most az érzésekben jártam, s a hallottak alapján előttem is megjelentek a képek…
Csaba: Hamarosan meghalok.
D.: Honnan tudod? (Rossz volt ezt hallani.)
Csaba: Már csak hárman vagyunk.
Ismét csend nehezedett közénk és a szobára. Próbáltam másra terelni beszélgetésünk menetét.
D.: Jómódúnak számítasz vagy szegénynek?
Csaba: Jómódú.
D.: Mi a foglalkozásod? Mivel keresed a pénzt?
Csaba: Katona vagyok. Sok a zsold.
D.: Milyen ruhában vannak a többiek?
Csaba: Fekete páncél.
D.: Rajtad is az van?
Csaba: Nem. Sapka, az arcomon sál.
D.: Milyen évet írunk?
Csaba: 1763-mat.
D.: Milyen hónapot, napot?
Csaba: 07.16.
D.: Július 16? Tehát 1763. július 16-a van.
A hónaptól és naptól már egyszerre mondta velem.
D.: Vannak gyerekeid?
Csaba: Igen, van egy fiam.
D.: Ő és a feleséged elbúcsúztak tőled mielőtt elindultatok?
Csaba: Nem. Megölték a fiamat és a feleségemet is lelőtték.
D.: Előtted?
Csaba: Nem. Írták. Már fogságban voltak. Szerettem őket. Mindig egy nőt szerettem. Gyönyörű volt. Mindig ideges vagyok.
D.: Miért? Fejtsd ki bővebben kérlek!
Csaba: Nem akarok többet elveszíteni senkit.
(A barátain kívül nem él már hozzátartozója, testvére sem.)
D.: Sírtál amikor utaztatok?
Csaba: Én nem, de mások néha sírtak.
Nehéz volt bármit is mondani. Meghatódtam kicsit, hogy milyen szeretettel beszél a gyerekéről és a szerettet nőről, akiket elveszített. Ismét témát váltok.
D.: Irakiak harcolnak irakiak ellen?
Csaba: Igen. Elfoglalják az irakiak a földet. Irak Irak ellen.
D.: Mit látsz most?
Csaba: Bombáznak, lőnek. (Elhallgat pár másodpercre, majd folytatja.) Meghaltam. Szíven lőttek.
D.: Mit érzel? Fáj?
Csaba: Nem.
D.: Most mit látsz?
Csaba: Letépték a csillagot a ruhámról.
Egyre zaklatottabb, légzése és szívverése felgyorsul.
D.: Beszélj nyugodtan. Mondd el mit látsz még. Ne félj, én itt vagyok melletted!
Csaba: Sötétség…Most fényt látok.
D.: Bemész?
Csaba: Igen.
D.: Mit érzel? Mekkora vagy?
Csaba: Nyugodtságot érzek és ember nagyságú vagyok.
D.: Látsz valamit?
Csaba: Semmit.
D.: Térjünk vissza arra a pillanatra, amikor meghaltál. Tényleg nem fájt? Gyorsan történt? Nem érezted, hogy elfogy a levegő és képtelen vagy lélegezni?
Csaba: Egy kicsit szenvedtem, de nem sokáig. Utána már felülről láttam a testemet, de nem éreztem semmit. Csak láttam, ahogy a csillagot letépték a ruhámról.
Ismét felzaklatják a történtek.
D.: Értem. Nyugodj meg! Nem árthat senki, ideje újjászületni és hátra hagyni minden rosszat.
Csaba: Nem! (Vágta rá azonnal, határozottan.)
Ekkor eléggé meglepődtem…Végül sikerrel hoztam vissza a jelenbe és nem emlékezett semmire abból, amiket mondott.
Amikor mutattam neki a jegyzeteket nem akarta elhinni, hogy ilyeneket mondott. Anyu rá a másik bizonyíték, mert valamiért bejött közben a szobába és végig itt maradt.”
Írta: Somogyi Diána
Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.
Leave a Reply