Yana Jósnő és Rontáslevétel szakértő

 

 

Yana Jósnő és Rontáslevételszakértő

 


 

Szeretettel köszöntök mindenkit! 

16 éve foglalkozom ezotériával…. Közel kerültem a szellemvilághoz, majd megtanultam

a  Cigánykártyát, aminél könnyedén elérhetem, hogy beszéljenek hozzám a lapok.  Mágikus Crowley Tarot áll mégis hozzám a legközelebb.

Több féle jóskártyát használok, hogy minden kérdésre egész, teljes választ tudjak adni.

Inga és boszorkányrúnák is a segítőim, valamint az úgynevezett “super senstive” emberek közé tartozom, így a tisztánérzés, tisztánhallás- és a tisztánlátás velem született képességeim, mint a bio energia, amit az elődeimtől örököltem. Bioenergiával veszem le a rontásokat, negatív energiákat és végzem a csakra tisztítást is. Nem tanultam, öröklött képességem van.

Hitemet tekintve wicca vagyok, ami egy ősi vallás új alapokkal….. Ez által használom a fehér mágia különböző fajtáit, amikkel szintén tudok segíteni a hozzám fordulóknak.

Munkám során hívtak Falunapokra vendég jósnőként somogy megye területein, Halloween-i rendezvényre, Majális és Óév Búcsúztató fesztiválra Balatonföldváron és környékén.

Dolgoztam televíziós csatornánál tanácsadókén és műsorvezető jósnőként.

Amerikai nemzetközi weboldalon is dolgoztam évekig. Ez által sikerült online segítenem a jóslásaimmal és a rontáslevétellel számos országban élőnek, akik kerestek, a következő országokból: Usa – New York, Amerika…, Bahamák, Kanada, Anglia, India, Oroszország, Olaszország, Románia, Ausztria  stb.

     Sikeresen elvégzetem cigánykártya- és Tarot kártya tanfolyamokat. Folyamatosan képzem magam. 2016-ban riport készült velem a Nők lapja újságban. A jós tudásomat tesztelték és a szellemidézés, hogy tényleg lehet e hinni benne.  Saját jóskártyát is készítettem Yana Jósnő Spirituális tanácsadó kártyái néven. 

2019-ben országos elismerést kaptam a munkáimért egy Emléklap formájában. 

Specialitásaim:                     

  • Szerelem és párkapcsolat
  •  Karrier
  • Munka
  •  Anyagiak, pénz
  • Egészség
  • Család
  •  Peres- Jogi ügyek
  •  Rontásvizsgálat és rontáslevétel
  • Fehér mágia (szerelmi figyelemfelkeltő varázslat pl.)
  • Kapcsolatfelvétel halottakkal

YANA ELÉRHETŐ e-mail-ben és messengeren

Hétfőtől péntekig: 10:00 – 19:00 óráig

Szombat: 10:00 – 16:00 óráig

Telefonon: 00:00 – 24:00 óráig hétfőtől szombat éjfélig

VASÁRNAP MUNKASZÜNETI NAP


 
ÁRAK 
– Jóslás (E-mailben vagy Facebook-on): 2000 Ft/kérdés     *Konkrét kérdés.
– 3 lapos szerelmi jóslás (leírva): 2000 Ft
– Tarot kártyás szerelmi jóslás (leírva képpekl együtt): 4000 Ft
– Kelta Kereszt vagy Karmikus jóslás (leírva képpel együtt): 4000 Ft/kirakás
– Rontásvizsgálat: 2500 Ft– Rontáslevétel: 20.000 Ft
 
– Figyelemfelkeltő (szerelmi) mágia (NEM KÖTÉS): 20.000 Ft
– Szerelmi kötésoldás: 20.000 Ft
– Siker-, Szerencse vagy Jólét varázslat: 20.000 Ft
 A szolgáltatások fizetés után történnek előre utalással és Magyarországon belül értendők. Külföldről érkező fizetések esetén a normál ár + 3224 Ft a banki kezelési költségre. A számlára érkezés után 24 órán belül válaszolok a kérdésekre. –Teljes, részletes jóslások, kirakások esetén 48 órán belül.
 

 

Hucskó Ferencné E.V. 

Bank név: UniCredit Bank Hungary Zrt.

*Bankszámlás fizetésnél írja a mellékletbe Yana nevét és a választott szolgáltatást.

 
VAGY FIZETHETTEK PAY PAL SZÁMLÁVAL MOST és perceken belül át ér az utalás hétvégén és ünnepnapokon is. Kattints IDE: 
 

A képen a következők lehetnek: 1 személy
 

 
Országos elismerés a munkámért. Magyarországon csak egy jósnő kapott ilyen Emléklapot 2019-ben.
 
A képen a következők lehetnek: ‎, szöveg, amely így szól: „‎selencion Emléklap ÉV KIVÁLÓ SZAKEMBERE 2019 DÍJ Somogyi Diána jósnő, ezoterikus oktató részére Szombathely, 2019. május 17. Ném Németane ethne Mate llona Citistar Szakmai Elit ügyvezető ין !‎”‎
 
 

Riportképek a Nők lapjából – 2016. januári szám:

A képen a következők lehetnek: 1 személy, ülés és belső tér, , szöveg, amely így szól: „21. OLDAL Vajon mit mutat az inga? Por Attila riportja a jövőlátókról”

 

A képen a következők lehetnek: 1 személy

A képen a következők lehetnek: 1 személy

 

A képen a következők lehetnek: 2 ember

 


Sikeres cigánykártyatanfolyam vizsgára kapott oklevél:

Sikeres vizsga Cigánykártyából



Sikeres Tarot tanfolyam elvégzésére kapott oklevél:

Nem érhető el leírás a fényképhez.

261 thoughts on “Yana Jósnő és Rontáslevétel szakértő

  1. Visszajelzés: A Fényküldöttek
  2. Drága Yana Boszorkány!Amióta elvégezte a rontáslevétel mágiáját sokkal jobb lett az életem.találtam munkát is és anyagi helyzetem fellendülőben van.Bár szerintem a karkötő is segít sokat az anyagiakban.Köszönöm!
    Ilona

  3. Visszajelzés: A Fényküldöttek
  4. Nagyon ügyes vagy! Minden igy van. Akkor van remény! Szuper jól csinálod. Azt is láttad amit senki nem tudott.-

  5. Visszajelzés: A Fényküldöttek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük