Artemisz – Diana Istennő

 

 Artemisz – Diana Istennő

 

A rómaiak Diana-nak hívják. Neve egészséget jelent. Zeusz és Létó lánya; Apollón ikertestvére a görög hitvilágban. A Hold, a vadászat, a születés és a szűziesség Istennője; a vadállatok Úrnője. Védelmezi szülésnél a nőket és a gyerekeket. A diana-goddesslegenda szerint egy nappal korábban született testvére előtt. Artemisz segített az anyjának, amikor világra hozta Apollónt, így lett továbbra is első feladata a gyermekszületés védelmezése. Szoros kapcsolatban áll a természettel és szent állata a szarvastehén. Szenvedélye volt a vadászás, ezért ábrázolják tegezzel a hátán vagy vállán; szoknyában. Homlokán félhold alakú díszt visel, mely jelképezi, hogy ő a Hold Istennője is. Általában a távoli hegyekbe járt a nimfákkal, de csak a szüzeket tűrte meg maga körül. Leggyakrabban oroszlánra, párducra, szarvastehénre és szarvasbikára vadászott. Mindezek ellenére gondozta, segítette, védelmezte őket és gondoskodott utódlásuk biztosításáról. Segítette a dolgozó nőket is, de a munkát vállaló terhes nőket megölte, amikor szültek. Artemisz rendelkezett gyógyerővel, de nyilával képes volt rettenetes járványokat is kilőni, mint például a veszettséget, köszvényt vagy a leprát.

Artemisz az örök szűz, aki 3 évesen látta az emberek szenvedését a szerelem miatt, ezért megkérte Zeuszt, hogy ajándékozzon neki örök szűziességet. Artemisz keményen megbüntette azokat, akik akárcsak kicsit is veszélyeztették ártatlanságát. Egy vadászt például, akit Aktaion-nak hívtak, szarvassá változtatta, mert leskelődött, amíg meztelenül fürdőzött. Miután a vadász átalakult, dühét úgy elégítette ki, hogy saját vadászkutyáját uszította rá, aki darabokra  tépte.

 

 

Írta és szerkesztette: Somogyi Diána

 


 

 

 

Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés?

Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

 


 

Zahra Boszorkány Jósnő – Hívja Zahra-t MOST, hogy segíteni tudjon Önnek!  Call me! - Zahra

Hívás díja: 460 Ft/perc      zahra

 

  • Cigánykártya, inga és tisztánérzés használatával segít Önnek Zahra

 

**10 perc: 4600 Ft                     15 perc: 6900 Ft                  20 perc: 9200 Ft                

  25 perc: 11.500 Ft                30 perc: 13.800 Ft                 35 perc: 16.100 Ft              40 perc: 18.400 Ft**

 


 

Rendelhető Jóskártyák – Yana Spirituális tanácsadó kártyái

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.