Szellemidézés a kollégiumban

Emlékszem a részletekre, pedig tizenöt éves voltam, s elmúlt tizehat év a hátam mögött az első szeánszok, azaz szellemidézések óta.

Kollégista életet éltem Kaposváron és ahogyan az gyakran lenni szokott, a fiatalok kipróbálnak új dolgokat akkor is ha tiltják, vagy nem tiltják. Kíváncsiságból, nagy érdeklődéssel csapódtam én is kollégista társnőim körébe egyszer, kétszer, ahányszor lehetett. Elbűvölt a megmagyarázhatatlan.

Összegyűltünk a szoba hátsó részében az ágyak mögött az esti villanykapcsolás és háló ellenőrzés után. Márti, az egyik szomszéd háló lakója vezette az idézést és hozott egy fatáblát számokkal és betűkkel, amiről azóta megtudtam, hogy ouija – szellemidéző táblának hívják. Körbe ültük a földön a táblát; két felső szélén egy – egy gyertya égett.  Az idézést vezető lány beavatott volt ezekbe a dolgokba és pár társam sem először idézett. Ha jó emlékszem, hatan ültek a tábla köré, a többiek hátul félve, vagy hitetlenkedve figyeltek velem együtt. Az egyik körben ülő elhunyt családtagját hívták.

Márti kérése volt, hogy minden idéző a bal kezén lévő mutató- és középső ujját helyezze az üvegpohárra, ami lefordítva várt a fatáblán. Nem szabadott egy idézőnek sem levennie az ujjait szeánsz alatt, mert állítólag a szellem olyankor beleszállhat abba, aki megtöri a kört és leveszi az ujjait a pohárról.

Az egész nagy szobában csak a két gyertya törte át a sötétséget és mi, fiatal lányok izgatottan ültünk és álltunk a tábla körül. Márti szólította a körben ülő egyik társunk eltávozott nagymamáját.

– Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Ha itt vagy, húzd a poharat az igenre! – hallottuk a hívást.

A pohár lassan megmozdult az ujjak alatt erőtlenül. A körben ülők többsége megijed velem, és a többi háttárben állóval együtt.

-Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Nagy Katalin szelleme jelenj meg! Ha itt vagy, húzd a poharat az igenre. – ismételte el újra Márti.

A pohár hirtelen megmozdult a kért irányba. Páran a pohár mozgásától annyira meglepődtek és féltek, hogy hátráltak és a távolból néztek tovább az idézést.

Nem biztos, hogy én is hittem volna abban, hogy az idézések tényleg valósak, ha nem a saját szemeimmel láttam volna. Az ismerősöm nagymamájának eltávozott lelkét (szellemét) sikerült kikérdezniük.

Változott a felállás a quida tábla körül. Az előzők között páran elfáradtak. Azt mondták, hogy egy ilyen idézés sok energiát vesz el. Amikor helyettük kerestek idézőket, akkor jelentkeztem. Megértettem a feltételeket: nem lehetett rajtam kereszt és nem vehettem le az ujjaimat a pohárról.

Egy híres embert idéztünk meg, akinek a nevét nem írhatom le. Annyit közölhetek, hogy férfiként élt és énekelt. Megrázó volt a “társalgás” vele nekem és szerintem másoknak is, ahogy az arcukról le tudtam olvasni. Első kérésekre megjelent és erőteljesen, gyorsan húzta a betűkre a poharat, könnyen válaszolt. A düh, harag érződőtt a jelenléből. Sajnálta a fiait, akiket nagyon szeret és nem láthat többé emberként és forrt úgymond benne a düh a volt felesége miatt, mert állítása szerint ő ölte őt meg.  Azt írta, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem bosszulja. Megrázó írásokat láttam, gyorsan mozgott a pohár, érződőtt a felgyülemlett feszültség. Mindenki le volt döbbene a szobában, akik látták az eseményt.

Sokáig beszéltünk még erről a szellemidézésről, ami minden résztvevőben nyomott hagyott. Utána napokig furcsa levegő járta át a szobánkat és a folyosót a szobánk felé. Párszor arra riadtunk fel éjjel, hogy a szobában lévő vasszekrények valamelyikén a lakat nyikorgó hangott adott többször egymás után úgy, hogy a hálótársaim az ágyaikban feküdtek, senki sem ért hozzá a szekrényekhez.

*A történet igaz, a személyek nevei kitaláltak.

Írta: Somogyi Diána


Úgy érzi, hogy semmi sem sikerül? Szerencsétlenség, kudarcok teszik tönkre az életét? Keresse RONTÁSLEVÉTEL SZAKÉRTŐINKET, akik legjobb tudásuk szerint segíteni fognak Önnek és megszabadítják a rontástól, átoktól és negatív blokkoktól.


Yana Jósnő és Rontáslevétel szakértő

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

One thought on “Szellemidézés a kollégiumban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük