A fenyegetőző szellem a halálunkat akarta

A fenyegetőző szellem a halálunkat akarta

Tizenhat – tizenhét éves lehettem, amikor ez a felejthetetlen szellemidézés történt. Többen ültünk ezen alkalommal a szellemidéző tábla köré. Elhunyt szeretetteink, családtagjaink szellemeit akartuk hívni ezen a szeánszon.

Rajtam kívül három fiú barátom vett részt, együtt tartottuk a szeánszot. Kértük együtt, hogy az egyik barátunk mamájának a szelleme jelenjen meg. Újra és még egyszer. Összesen háromszor ismételtük el úgy, hogy közben a jelenlévők mutató- és középső ujjai a lefordított üvegpohár tetején voltak az ouija táblán (szellemidéző tábla) tetején.

Semmi. Csend és várakozás. Egymásra néztünk, majd szinte egyszerre ismét elkezdtük hívni a társunk halott nagymamájának a szellemét. Elmondtuk egyszer, kétszer….. és mire harmadszorra kiejthettük a nevét, az üvegpoháron az ujjaink alatt elkezdett ráhúzódni gyorsan, erőlteljesen a NEM feliratra.

Ismét egymásra néztünk tanácstalanul, hogy mi történhetett. Mivel én kezdtem, én hoztam be a szeánszot a baráti társaságba, kénytelen voltam én folytatni az idézést.

– Ki vagy? – kérdeztem bizonytalanul.

– SÁJA – húzta az ismeretlen energia a betűkre a poharat a táblán.

– Sája? – kérdeztem vissza meglepetten. Nem ismeretem ezen a néven senkit. – Ki vagy?

– SÁJA ISTENNŐ A HALÁL ÉS A MÁSVILÁG KAPUJÁBAN VAGYOK ÉS ÉN DÖNTÖK ARRÓL KI HOVA JUT – írta, jobban mondva húzta a betűkre a poharat.

– Sája Istennő? – kérdeztem vissza. – Sosem hallottam róla. Hogy nézel ki?

– ÖT KEZEM VAN 3 FEJEM ÉS ZÖLD BŐRÖM FEKETE VÁLLIG ÉRŐ HAJAM

A szobában mintha megfagyott volna a levegő és a csend. Kezdett számomra nem vicces mókának tűnni ez a szellemidézés!

– LACI ÉS DIA KELL A LELKETEK – formálta a szavakat a pohárral az ismeretlen.

Idegesen tekintettem minden jelenlévőre, de mintha egyedül csak én féltem volna.

– KELL A LELKETEK ENGEM FOGTOK SZOLGÁLNI A 2 VILÁG KÖZÖTT – folytatta kérdés nélkül.

Kértem a barátaimat, hogy küldjük el, ez már nagyon nem vicces, félek! Kettő tag szinte nevetett, ők poénként élték át, a harmadik pedig hallgatott és érdeklődve figyelte a táblát. Pont az, akiről a szellem írt rajtam kívül. Ez utóbbi érdeklődve figyelte, hogy mit üzen még neki az állítólagos Istennő. Részemről elég volt olvasni, hogy a halálomat, jobban mondva a halálunkat kívánta a barátommal.

– Küldjük el kérlek! Figyeljetek már! El kell küldenünk! Nem jó szellem! – erősködtem.

A pohár kérdezés és kérés nélkül elindult a betűkre.

– DIA VIGYÁZZ MAGADRA

– rajzolódott ki a szellemidéző táblán nekem az üzenet, ami egyben intésként, figyelmeztetéskét hatott rám. Mintha megfagyott volna a vér az ereimben, az arocomon pedig éreztem az izzadság jeleit. A többiek hol a táblát, hol rám nézték és várták, hogy újra megmozdul e a pohár az ujjaink alatt. Ha jól emlékszem, akkor ugyan így elismételte az intést számomra.

– Úgy érted, hogy meghalunk három napon belül és ott leszünk mellett, mint a segítőid? – érdeklődőtt  Laci, akivel velem együtt írta Sája Istennő a halálunkat. Lacnaki amúgy is abban az időszakban meghalni való kedve volt és többször gondolkodott a túlvilágon.

Rá néztem a barátomra; a szemeimmel és szavakkal is kértem, hogy küldjük el, mert félek, de nem akarta. Mint akinek tetszik a gondolat, hogy három nap maradt az életéből és a világunk és a más világ közötti “kapuban” lehet segítője egy ismeretlen Istennőnek. Bele gondolni is rossz volt. Zöld és több keze van és az egész úgy egyben, ahogy elmesélte magáról. Rám hozta az idegességet úgy rendesen.

– IGEN TE LACI ÉS DIA A SEGÍTŐIM LESZTEK

– De én nem akarok! – ellenkeztem. Nekem meg van a saját vallásom, a hitem, nem akarok neked segíteni és megkérlek, hogy menj el!

– Jó vagy vagy gonosz? – kérdeze Laci félbe szakítva az elküldésemet.

– A 2 KAPU KÖZÖTT VAGYOK A KAPU ŐRZŐJE ÉS ÉN DÖNTÖM EL KI HOVA KERÜL – tért ki Sája a válasz elől és erőteljesen húzta a poharat. Lehetett hallani, ahogy gördült a pohár a fatáblán.

– Kérlek, küldjük el! Ő nem jó, azt akarja, hogy meghalljunk! Küldjük el! – szóltam, kérleltem a barátaimat. Pár másodpercig gondolkodtak, majd beleegyezően elkezdték ismételni velem együtt:

– Sája Istennő szelleme menj el! Sája Istennő szelleme menj el….. Ha itt vagy még, húzd a poharat az IGENre.

Csend, félhomály a szobában. Csend. A pohár nem kicsit megmozdult és megállt. Folytattuk ez előző szöveget hangosabban, erőteljesebben közösen.

A pohár már meg sem moccant az ujjaink alatt. Éreztük, hogy távozik Sája, de a félelem bennem nem múlt. Bepánikoltam és az elkövetkezendő három nap körül jártak a gondolataim. Ha lesz három nap egyáltalán…. A társaság tagjai Lacit leszámítva mind felém éltek, így a hazafelé úton viszonylag kevésbé féltem.

Az elkövetkező három napot nagyon hosszú napokként éltem meg. Figyeltem, amire csak tudtam. Nem mentem az út szélén, figyeltem a cigioltásnál, hogy eloltottam e rendesen és gyújtásnál is, nehogy “véletlenül” belobbanjon a hajam és általánosan minden apróságra fokozottan figyeltem. A napok jelentős részében Sája Istennő írásai kavarogtak a fejemben. Három napon belül meghalok és én leszek az egyik segítője, a másik Laci. Laci ezt akarta, én nem, és ezek alatt a napok alatt Laci barátom szó szerint várta a halált, menni akart, régóta nem akart már élni fiatalon.

Szerencsére ennek a szellemidézésnek nem lettek fizikailag követkzménye. Se Laci, se én nem haltunk meg a kijelölt napokon belül. Azt viszont megtanultam, hogy nem szabad a szellemvilággal játszani és kedvünk szerint hívni a szellemeket. Kell hozzá valaki, aki beavatott szeánszokat végző ember, ahogyan én is, de a megszerzett tudásokkal szabad idézni és nem lehet, hogy a környezet elragadjon és ők vigyék az egész szeánsz menetét, ne hogy bajok legyenek.

Beavatott nélkül senki se idézzen!

Írta és szerkesztette: Somogyi Diána (Yana Boszorkány Jósnő)

Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, szöveg
Yana Boszorkány Jósnő

A képen a következők lehetnek: 1 személy, túra/szabadtéri és szöveg
Evita Asztrológus Jósnő
Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük