A negatív és pozitív gondolatok ereje és kísérletek vízzel és rizzsel

 

           A negatív és pozitív gondolatok ereje és kísérletek vízzel és rizzsel

 

Nem véletlenül mondják, hogy gondolataink hatással vannak életünkre. Nem csak egy mondat és pár szó az egész, konkrétan értendő! Az elménknek csodálatos teremtő ereje van.

Ezzel a teremtő erővel jó és rossz dolgokat is teremtünk egyaránt, amik hatással vannak egész szervezetünkre és kihatnak egészségi állapotunkra. Ezzel összefüggő az egyre ismertebb agykontroll is, mely egyszerű technikák segítségével betegségekből sikerült kigyógyulni, megteremteni a szükséges pénzt, munkát, előre lépni a karrierben vagy amit épp szerettek volna elérni.

Masaru Emoto japán kutató több kísérletet végzett, melyek bebizonyítják szó szerint, mikre képesek a pozitív hozzáállások az életben mindenben, mint szavak, gondolatok és ezekkel ellentétben a negatív gondolatok……

Kép forrása: http://www.zumusic.org/wp-content/uploads/2016/03/emotowater.jpg

Tesztelte vízzel a pozitív és negatív szavak erejét, milyen hatással is bírnak pár csepp vízre.  Bal oldalon van erről egy minta. Az első képem a felirat a “Love” – szerelem, szeretet, imádat. A középső képre került a “Thank you”, azaz köszönöm. Az utolsó tesztelt képen az “I hate you” felirat van, ami annyit jelent, hogy utállak, gyűlöllek. Látni, hogy az első két képen milyen szépek rajzolódtak ki, míg negatív befolyás hatására az utolsó kép ábrája zavaros és sötét.

 

 

Kép forrása: https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/11/b4/a0/11b4a07d7459e6e304f0079c14b99cbb.jpg

A fent említett japán kutató kísérleteket végzett a pozitív és negatív szavak erejével és két üveg főtt rizzsel. Az egyikre azt  ragasztották rá, hogy “te hülye vagy”, a másik üveg főtt rizsre pedig, hogy “szeretet”. Pár napig így hagyták az üveget rizzsel, melynek az eredménye az lett, hogy amire negatív szöveg került, azok a rizsszemek elfeketedtek, míg a szeretet felirattal rendelkező üvegben a rizsszemek színe nem sötétedett el, kellemes barackszínűvé vált.

 

M. Emoto japán kutató további kísérleteket végzet a negatív és pozitív szavak erejéről. A bal üvegre az “I Hate You” felirat került, míg a jobboldalira az “I Love You” felirat. Huszonhét nap elteltével láthatjuk a képen a kísérlet eredményeit, hogy hogyan színeződtek el a rizsszemek pozitív és negatív hatásra.

Kép forrása: https://i.ytimg.com/vi/TwHMNN7Z8JI/maxresdefault.jpg

 

Testünk, szervezetünk több, mint 70%-a víz!  Gondoljanak bele, ha a 1-1 szó főtt rizsszemekre ilyen hatással bír, akkor mi, emberek, napi szinten mennyit ártunk saját magunknak a negatív gondolkodásainkkal?!

Amikor sokat stresszel, gondoljon a fent látott kísérletekre, hogy megéri e? Megéri e lebetegíteni Önmagát?!

Most így, a fenti tudattal bízom abban, hogy minden Kedves Olvasó jobban vigyáz a gondolataival és szavaival és ezzel a tudattal sokkal kellemesebb életet teremt meg magának!

 

Írta és szerk.: Somogyi Diána (Yana Jósnő)

 

 

 

 


 

      Úgy érzi, hogy semmi sem sikerül? Szerencsétlenség, kudarcok teszik tönkre az életét? Keresse RONTÁSLEVÉTEL SZAKÉRTŐINKET, akik legjobb tudásuk szerint segíteni fognak Önnek és megszabadítják a rontástól, átoktól és negatív blokkoktól.

 


 

A Fényküldöttek fényképe.

Yana Boszorkány Jósnő

 


 

 

A Fényküldöttek fényképe.

Ízisz Jósnő

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük