Ré, a Napisten
Ré nagyon ismert Istenség volt Egyiptomban és neve máig fent maradt és most is tisztelik.
A legenda szerint Ré egy tojásból született és a vakító Napfénytől könnyezni kezdtek a szemei és a könnyeiből születtek az emberek.
Ré három alakot volt képes felölteni, mint a szkarabeuszt, amiben a felkelő Napot tisztelték; a másik alakja a felkelő Nap korongja és a harmadik képe egy idős, botjára támaszkodó férfi, mint a lenyugvó Nap jelképe.
A szkarabeusz bogarat Heper-nek nevezték, az idős férfit botjára támaszkodva lenyugvó Napként pedig Atum-nak hívták.
A mitológia szerint Ré minden este útjára kelt a Manu hegynél le az alvilágba, mert az éjszaka Istennője, Nut akkor átvette az uralmat. Ré útja veszélyes volt, nehéz, amit a bárkáján tett meg. Démonok, kígyók, ellenségek támadtak rá.
Hajnal előtt, a legsötétebb órákban érte a Napistent a legnagyobb támadása egy kígyó volt és Ré egy macska képében minden egyes napon levágta a kígyó fejét.
Írta: Somogyi Diána (Yana Jósnő)
Úgy érzi, hogy semmi sem sikerül? Szerencsétlenség, kudarcok teszik tönkre az életét? Keresse RONTÁSLEVÉTEL SZAKÉRTŐINKET, akik legjobb tudásuk szerint segíteni fognak Önnek és megszabadítják a rontástól, átoktól és negatív blokkoktól.
Leave a Reply