A titokzatos baglyok- Ria Jósnő rovata

 

A titokzatos baglyok- Ria Jósnő rovata

 

Kuvik

     Baglyok. Gyermekkorom kedvenc madarai. Régi, széna illatú nyári estéken gyakran sétáltunk anyai nagyapámmal a csillagos ég alatt és ilyenkor többször is volt szerencsénk megfigyelni az éjszaka eme titokzatos ragadozóit. Csodálattal néztem nesztelen repülésüket az éjszakában, hallgattam az uhuk mély hangú huhogását, vagy a kis kuvikok nyivákolását. Nagyapám osztozott a lelkesedésemben, míg a szomszéd szobák vitrinjeit a szalonnázó földműves, a cipőjét igazgató rokokó dáma vagy a libája után kapó pásztorfiú porcelán nippjei ékesítették, addig nagyapónál a baglyoké volt a főszerep. Volt ott mindenféle: könyvön gubbasztó porcelán, fából faragott, zöldes színű eozinból készült, kisebb és nagyobb. Bár nagyapám lelke immár hosszú ideje bizonyára kedvenc madaraival rója a csillagos eget, s a szobrocskák egy része is az enyészetté lett már, az én érdeklődésem irántuk töretlen maradt. Így fedeztem fel, hogy nem vagyok ezzel egyedül: számos nép mitológiájában, meséiben, szokásaiban fontos szerepet játszanak ezek a misztikus éjszakai vándorok. Szemezgessünk hát ezek között egy kicsit.

 

Baglyok mitológiai történetekben és népmesékben

 

     A baglyokkal kapcsolatban minden görög mitológiában jártas embernek Pallasz Athéné jut eszébe. Ő a bölcsesség szűz istennője, akit gyakran bagoly képében, vagy bagoly társaságában is ábrázolnak. Az Iliászban is állandó jelzője a “Bagolyszemű”. A régi görögök pénzérméi között szép számmal találunk az egyik oldalán Athénét,  a másikon pedig baglyot ábrázoló darabokat. Homérosznak egy története is van arról, hogy hogyan lett a bagoly Athéné szent madara. Ugyanis nem volt ez mindig így: az istennő előző társa egy varjú volt. Köztudott a mai napig, hogy a varjú, bár rendkívül okos madár, egyben nagy tréfamester is. Athéné egy nap, megelégelve a pimasz tréfákat, száműzte társaságából a varjút, s más barát után nézett. Mivel lenyűgözte a bagoly bölcsessége és komolysága, választása őrá esett.

 

Bagoly

      Athéné szent baglya, a kuvik mind a mai napig gyakori az Olympus környékén. Érdekesség, hogy ez a kis termetű bagoly a magyar folklórban is fontos szerepet játszik. Nyávogáshoz hasonló hangja miatt macskabagolynak is hívják, ám apai nagyanyám sokkal félelmetesebb  néven nevezte: halálmadárnak. Őrizvén a régi hagyományt, miszerint ha valakinek a kertjében megszólal a kuvik, hamarosan haláleset történik a családban, babonásan rettegett ezektől a kis baglyoktól, s ha véletlenül meglátott akárcsak egyet is kertünk valamelyik fáján, igyekezett elrezzenteni még a környékről is.

 

     Az amerikai őslakosoknak is számtalan hiedelme, legendája kapcsolódik a baglyokhoz. A legtöbb szerint ezek a madarak a jósláshoz értenek a legjobban. Ettől kissé eltér a Hopi indiánok hitvilága, melynek egyik szent állata az üregi bagoly. Ez a madár, társainak többségével ellentétben, nem fákon vagy magas tornyokban fészkel, hanem földbe vájt üregekben. Épp ezért ők lettek a halál istenének szent állatai, akik őrzik az alvilág bejáratát, de ők vigyázzák a földbe vetett magokat és a kikelő növényeket is.

 

      Az inuitok pedig kedves népmesét költöttek a hóbagolyról és a hollóról. Történt egyszer, hogy a két madár elhatározta, hogy új ruhát készítenek egymásnak. A holló csodálatos öltözéket készített a bagolynak, fekete, fehér és pettyes tollakból. A bagoly pedig cserében csodálatos, hófehér ruhát varrt a hollónak. Ám amikor a holló felpróbálta a ruhát, annyira izgatott lett, hogy nem bírt nyugton maradni és addig ugrabugrált, amíg fel nem borított egy lámpaolajjal teli edényt. Az olaj mind a szép fehér ruhára folyt és feketére fogta az egészet. Ezért lett a holló fekete és az is marad, míg világ a világ.

 

Babonák baglyokkal

 

     A legtöbb afrikai országban a baglyok a mágia megtestesítői, legyen szó fekete avagy fehér mágiáról. Ha egy nagy bagoly kering valamelyik ház körül, akkor biztosra veszik, hogy a házban egy erős sámán él, a bagoly pedig hozza-viszi a híreket közte és a túlvilág között.

 

      Sajnos még a 18. században is élt egy barbár szokás, mely sok bagoly és denevér végzetét okozta. Ennek eredete még az ókorba nyúlik vissza. A Római Birodalomban elterjedt szokás volt a madárjóslás. A baglyok pedig sikeresen jósolták meg sok híres uralkodó – köztük Julius Ceasar – halálát. Ebből alakult ki az a hiedelem, hogy az ajtóra szegezett bagoly képes távol tartani a háztól a gonosz erőket, s terjedt át az éjszaka másik szárnyas ragadozójára, a denevérre is. Nagy-Britanniában egészen az 1700-as évek végéig gyakran szegeztek baglyokat az istállók ajtajára, hogy megvédje a jószágot a villámcsapástól és a tűztől.

 

     Bár a baglyokat éjszakai életmódjuk már eleve a babonák egyik főszereplőjévé tette, másik csodálatos tulajdonságuk – az, hogy nyakukat 180 fokos szögben el tudják fordítani – szintén lenyűgözte az embereket. Angliából származik az a hiedelem, hogy ha körbe – körbe jársz a fa körül, melyen a bagoly ül, akkor addig követ a szemével, fejét körbe forgatva, míg végül kitekeri a saját nyakát. Ez persze szerencsére nem igaz, a baglyok ennél sokkal okosabbak.

 

     Európában a baglyot általában rossz események előhírnökének tartják. Feltűnésük halált, pusztulást jövendöl, mint erről jó pár vers és egyéb szépirodalmi alkotás is tanúskodik. Szép példa erre Walter Scott: Egy montrose-i legenda című regényéből származó versrészlet:

“Rossz ómen, ha szárnyra kél

Varjú, bagoly, denevér.

Beteg álmát meglelve

Az éj sikollyal lesz telve.”

(Saját fordítás)

 

Hóbagoly

     Persze Walter Scott előtt már Shakespeare drámáiban, például a Julius Ceasar- ban vagy a Machbetben is feltűnt a bagoly hasonló szerepkörben.

 

      Az amerikai telepesek leszármazottai szintén sokáig őrizték az Angliából és a a skót felföldről hozott hagyományokat a baglyokkal kapcsolatban. Ezek egyrészt azonosak a kuviknál már említett hiedelemmel, azaz a portádon huhogó bagoly jelzi a közelgő véget. Másrészt kiterjednek a nappal felbukkanó baglyokra, ami szintén szerencsétlen események eljövetelét jelzi. Illetve egészen misztikus elképzelés, hogy a Mindenszentek éjszakáján repkedő bagoly abszolút nem egerekre vadászik – hanem kóbor lelkeket fal fel.

 

Bagolytollak

 

     Ha bagolytollat találsz, még véletlenül se dobd el! Sok mindenre használható, legalábbis az ősi hiedelmek szerint. A Pueblo indiánok a gyermekek bölcsőjébe rakták, hogy távol tartsa tőle a gonosz lelkeket. Más indiánok magukat a baglyokat gyógyítóknak tartották, így a tollaiknak is hasonló hatást tulajdonítottak. Érdekes módon, fordított logikával a brittek, akiknél a bagoly a halál és a negatív energiák megtestesítője volt, a bagolytollakat pont ezeknek a dolgoknak a távol tartására használták – azaz pontosan ugyanarra, mint az indiánok. Ezért bátran használhatjuk kabalának mi is, persze ügyelve arra, hogy szigorúan a gazdájának már nem kellő – azaz természetes módon elhullajtott toll legyen. Különben a hatás akár ellentétes is lehet és balszerencsét vonhatunk magunkra.

Írta: Ria Jósnő

Ria Jósnő

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.