Feng Shui térrendezés a lakásban
A feng shui egy ősi, kínai energetikai tudomány, mellyel keleten régóta foglalkoznak. Célja, hogy az életenergiákat jó irányba terelje harmóniát hozva létre otthonunkban, kertünkben, munkahelyünkön… Bárhol az életünkben. Áthat még a boldogságra és sikerre is akár a szerelemre, barátságra, vagy csak az mindennapokra gondolva.
Ezeket az (élet)energiákat nevezik a kínaiak “Csi”-nek. Fontos, hogy ezeket a pozitív energiákat semmi se blokkolja a helyes áramlásukban, különben negatívvá válnak.
Otthonunkban legyen mind a négy elemből, tehát a vízből, fából, tűzből, földből és a fémből.
Víz elemet képviselhet kék színű fal, függöny, terítők, kiegészítők vagy vizet ábrázoló festmény.
Fával különösebben nem kell törődni, hiszen a bútorok alapanyaga.
Tűz elemhez szintén lehet piros/vörös függöny, akár a kék, vizes árnyalatnál. Nagyon kifejezőek tudnak lenni a szép gyertyák és mécsesek is, kellemes, meleg hangulatot árasztanak.
Föld elemet vihetünk otthonunkba barnás színekkel, ruhaanyagokkal, festményekkel.Fém elemhez tartoznak a gyertyatartók és minden fémes tárgy.
Legelső fontos alaplépés lakásunk bejáratánál kezdődik. Nem szabad, hogy bármi gátolja a csi-k beáramlását, tehát az ajtóval szembe ne legyen fal vagy tükör, mert az energia visszapattan.
Teraszunkra akaszthatunk szélcsengőt, mely igazán akkor a legmegfelelőbb, ha hangja szépen csilingelő, így pozitív
energiákat termel. A mély, fület sértő hangot kibocsátó nem javasolt.
Nappali: Legszerencsésebb, ha délen fekszik, de ha nem így van, ügyesen pozitív energiákat csempészhetünk
egyszerűen e helyiségbe is. Legyen világos a nappalink és nem túlzsúfolt. Figyeljünk oda néha a kabáttartóra is, ne legyenek összevisszaságban.
Hálószoba: Ne tegyünk az ágy fölé tükröt, mert az igen zavaró tud lenni, főleg éjjel, ha mondjuk felébredünk. Ügyeljünk rá, hogy fejünk északi irányban kerüljön alváskor. A feng shui alapelvek egyike továbbá, hogy fejünk felett ne legyenek elektronikai készülékek sem a hálóban, sem pedig a falon túl a másik helyiségben közvetlenül az ágyunk felől.
Dolgozószoba: Ne üljünk sosem az ajtóval háttal, mert kellemetlen meglepetések érhetnek, szorongással, feszültséggel és idegességgel együtt. Jobb, ha belátjuk a szobát, így nem ér váratlanul senki látogatása sem.
Konyha: Akaszthatunk kristályt az ablakba és növényekkel tehetjük még inkább otthonosabbá és harmonikussá, de ez érvényes sz össze helyiségre is.
Mellékhelyiség: A toalett teteje mindig legyen lecsukva, mert az energia könnyen kisurranhat a lakásunkból!
Csak azokat a tárgyak ajánlott megtartani, amikhez kötődünk, amit viszont feleslegesnek tartunk és évek óta állnak a sarokban, azoktól szabaduljunk meg.
Végül: a rendetlenség és a por negatív energiákat vonzanak magukhoz.
Tanácstalan az életben? Nem lát kiutat? Kérje PROFI JÓSAINK SEGÍTSÉGÉT MOST!
Kérjen jóslást Zsókától e-mailben MOST!
** 5 kérdéses e-mail jóslás 6000 Ft; 10 kérdéses e-mail jóslás 11.000 Ft. **
- Zsóka cigánykártyával és ingával segít és rontáslevételért is fordulhatnak hozzá
Péter jós – Hívja Pétert MOST, hogy választ adjon a kérdéseire! [skype-status skype_id=”peter.afk01@yahoo.com” user_name=”Péter” button_function=”Hívás” use_voicemail=”Hívás” use_getskype=”Hívás”]
Hívás díja: 350 Ft/perc
- Péter segédeszközök nélkül mondja meg Önnek a válaszokat tisztánérzéssel, tisztánhallással és tisztánlátással
** 10 perc: 3500 Ft 15 perc: 5250 Ft 20 perc: 7000 Ft 25 perc: 8750 Ft 30 perc: 10.500 Ft 35 perc: 12.250 Ft 40 perc: 14.000 Ft **
Leave a Reply