Indigó gyerekek és felnőttek

 

 Indigó gyerekek és felnőttek

 

Az indigó gyerekek az 1980-as évek második felétől születnek le folyamatosan a Földünkre elszórtan minden kontinensre. Élet feladatuk, hogy közvetítsék és tanítsák a szeretetet és Új Korszakot nyithassanak. Hírvivőknek is emlegetik őket. Aurájuk jelentős színe indigó.
Előttük születtek a kristálygyereke, aki azon munkálkodtak (munkálkodnak), hogy bolygónkat felkészítsék az Új gyermekek érkezésére.

 

  Az indigók tulajdonságaik:

Az indigó gyerekek rendszerint gyógyító erővel bírnak, mely az aurájukban fellelhető indigószínnek a következménye. DNS-ük eltér az átlagemberétől. Kutatók hosszas vizsgálat után azt is felfedezték, hogy a májműködésük szintén eltérő.

 

Kapcsolódó kép
Kép forrása: https://www.thrivetalk.com/indigo-adults/

Fejlett spirituális érzékkel rendelkeznek. Energiamezőjük igen magas. Tudják magunkról, hogy „mások”, eltérnek a többi gyerektől, de nem szeretik, ha a környezetük ezt érezteti velük. Nagyon érzékenyek a külső hatásokra! Könnyedén megbántódnak. Igénylik a szeretetet, a törődést, és a figyelmet a szülőktől. Ha ezeket nem kapják meg, lázadnak, hisztiznek, vagy bármi mással igyekeznek felhívni magukra a figyelmet.
Gyerekként gyakran előfordul, hogy időzavar lép fel náluk, mivel másképp érzékelik az időt, mint egy átlagember. Szétszórtak, sietnek, és tanulás közben lóbálják a lábukat vagy babrálnak valamivel. Szeretnek mozogni, ebből adódóan nehezükre esik tartósan koncentrálni a tananyagra. Az IQ-juk mégis átlagon felüli! Az ételek közül válogatnak és nem ritka az sem, hogy nem esznek együtt a család többi tagjával, inkább később kérnek a szülőktől ételt, olyat, ami nekik jól esik és nem éppen az egészséges élelmiszerek listájából választanak. Vannak kutatók, aki hosszú évek óta tanulmányozzák őket és megállapításuk szerint inkább olyan ételekhez nyúlnak, melyekkel nem kell sokat babrálni, gyorsan el is fogyaszthatók, mint például a joghurtok. Folyadékként kedvelik a kólát. A szülők hiába tiltakoznak, általában úgy is kiharcolják maguknak, amit szeretnének. A legérdekesebb az, hogy a vizsgált indigó gyerekek szervezete nem károsodott a helytelen ételek és étkezések ellenére. Ezek szintén azt bizonyítják, hogy egyes szerveik másképp működnek és sokkal fejlettebbek az elődeiknél. Megváltoztak a génállományok.

Elég gyakori, hogy az indigó gyerekek dinamikusak, hiperaktívak, sok gondot okozva az utóbbival a szülőknek. Néha az is előfordul, hogy pont az ellenkezője jellemző rájuk: visszahúzódnak, csendesek.

Öntörvényűek, és azt szeretnék, ha a család egyenrangú félként tekintene rájuk. Igazi vezető típusok.

Segítenek a gyengébbeknek, az elesettebbeknek.

 

Sok indigó már egészen fiatalon tudja, hogy mi az életfeladata! A szülők gyakran észre sem veszik, hogy a családban különleges gyermek van, és rá akarják kényszeríteni az akaratukat, de mivel ő akaratos, konfliktusok, veszekedések adódhatnak. Jó lenne, ha a felnőttek utána járnának, miért viselkedik gyerekük furcsán; miért lázad, miért rosszalkodik, miért nem fogad szót, miért bosszantja őket folyton… Nem megoldás a büntetés sem! Mivel gondolkodásmódjuk eltér az átlagtól, nem igazán lehet őket megbüntetni, pedig esetenként tudják, hogy hibáztak. Közös nevezőre kell jutni minél előbb, mert szükségük van a megértésünkre, a szülők szeretetére, figyelmükre és támogatásukra. Nem szabad, hogy az indigókra rákényszerítsék az akaratukat, ők tudják, milyen pályára akarnak lépni, hiszen az az ő életük, függetlenül attól, kik hozták őket a világra. Mind saját egyéniség különféle életfeladatokkal. A szülőknek pedig meg kellene érteni, hogy nem az ő elvesztett álmaikat kell az új jövevényeknek megvalósítaniuk. Nagy feladatok várnak még rájuk.

Átalakulások vannak Földünkön és ez a folyamat egyre inkább fokozódni fog, hatással lesz az emberekre, állatokra, növényekre és az egész bolygónkra. Fogadjuk szeretettel és segítsük az indigó gyereket és fiatal indigó felnőtteket, akik segítenek nekünk az új korszakra való felkészülésben.

 

Írta és szerkesztette: Somogyi Diána

 


 

   Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés?

Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

 


 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, szöveg

Yana Boszorkány Jósnő

 


 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, túra/szabadtéri és szöveg

Evita Asztrológus Jósnő

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

One thought on “Indigó gyerekek és felnőttek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük