A húsvét eredete röviden

 

A húsvét eredete röviden 

 

       A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más.
Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah.
A szó kikerülést, elkerülést jelent.
Eredetileg a keresztény és a zsidó ünnep egybe is esett.

 

A níceai zsinat i. sz. 325-ben szabályozta a keresztény ünnepek rendjét, ekkor vált el a két ünnep ideje.

A húsvét angol neve: passover, átrepülést jelent.

Gyakorta használják az Easter elnevezést, mely a német Oster szóval együtt keresendő.

Őse egy germán istennő, Ostara az alvilág úrnője, ünnepe a tavaszi napéjegyenlőség idején volt.

Lehet, hogy neve az East, a kelet szóból származik, s a napfelkeltére utal.

A szó a magyarban nem található meg, de Csíkményságon a húsvéti körmenet neve: kikerülés, más vidékeken a feltámadáshoz kapcsolódik.

A magyar szó: húsvét, az azt megelőző időszak, a negyvennapos böjt lezárulását jelzi.

 

A húsvét és a hozzá kapcsolódó ünnepek a mozgó ünnepek közé tartoznak, azaz nem esnek naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben.

A Nap mozgása mellett a Hold mozgásától is függ a dátum .

A húsvét helyes időpontja gyakran vita tárgya volt.

 

A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel, melynek elemei a feltámadás, az újjászületés.

Húsvét napja az 1582-ből származó egyházi szabályzat szerint a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik: március 22 és április 25-e közé.

 

A húsvét kialakulásában fontos szerepet játszik a zsidó húsvét, a pészah.

Ezen a  napon ünneplik a zsidók az egyiptomi rabságból való menekülésüket. Az Ótestamentum szerint a halál angyala lecsapott az egyiptomiakra, a zsidók kapuja azonban egy frissen leölt bárány vérével volt bekenve, így az ő házukat “elkerülte”.

 

Az Egyiptomból való kivonulás történetét írja le a Hagada.

A keresztény egyház szertartásaiban a hosszú ünnepi időszak átfogja a kora tavasz és a nyár elejei hónapokat.

Az előkészületi idő a nagyböjt, amely Jézus negyvennapos sivatagi böjtjének emlékére, önmegtartóztatására tanít.

 

Ezt nagyobb, kisebb ünnepek követik s a húsvéti ünnepkör a pünkösddel zárul. A ciklus a karácsonyi ünnepi szakasz párja, de jóval régebbi annál. Latin neve: Septuagesima – hetvened, mert hetven napig tart, húsvéti időnek is nevezik.

 

Húsvétkor ünnepli a kereszténység Jézus Krisztus feltámadását.

A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyházi év ünnepeinek sorában.

 

A húsvét ünnepét megelőző vasárnap, virágvasárnapon arról emlékezik meg az egyház, hogy Krisztus pálmaágakat lengető tömeg éljenzése közepette vonult be szamárháton Jeruzsálembe.

 

A nagycsütörtök (zöldcsütörtök) Krisztusnak az Olajfák-hegyén történt elfogatását idézi emlékezetünkbe.

 

NagypéntekKrisztus Pilátus általi halálra ítélésének, megostorozásának és kereszthalálának a napja.

 

Nagyszombat este körmenetekkel emlékezik meg a keresztény világ arról, hogy Jézus – amint azt előre megmondta – harmadnap, azaz húsvétvasárnap hajnalán feltámadt halottaiból.

 

Írta: M. Borbála

Szerk.: Somogyi Diána (Yana Jósnő)

 

 

 

 


 

    Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

 


A Fényküldöttek fényképe.

Ízisz Jósnő

 


 

 

A Fényküldöttek fényképe.

 

Ria Jósnő

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük