Tündérekről – Első rész
Sokan kételkednek a tündérek létezésében, mások pedig szentül állítják és meg vannak róla győződve, hogy TÜNDÉREK IGEN IS LÉTEZNEK! – nem képzelgés. Az utóbbival értek egyet én is.
Több írás származik tündérekről szóló beszámolókról. Több fajtájuk létezik a jótól egészen a csintalan gonoszokig, mint pl. a dzsinnek, akik az embereket feldühíteni mintegy szórakozásból.
Mint ahogy fent írtam, több féle tündér létezik. Vannak a tavaknak, szökőkutaknak is saját tündéreik, hegyeknek is, ahogyan az erdőben a koboldok, a kis zöld emberek, vagy a házakba bejáró tündérek, akiknek legfőképpen az írek kedveskedtek tejjel. Kitettek nekik tejet éjjel, hogy abból az életenergiát felvegyék abban a reményben, hogy az ajándékért cserében az emberek életét segítik. A tej ugyan úgy folyékony állapotában megmarad, csak az energiát “isszák, szívják” ki belőle a tündérek, más néven tündék.
Vannak olyanok is, akik úgy hiszik, hogy velünk együtt élnek a Földön, de másik síkon, ezét nem minden ember képes látni őket, csak akik nagyon érzékenyek és akiknek megengedik a tündérek, hogy lássák őket. Nagyon nehéz a bizalmukba férkőzni. A másik síkkal van összefüggésben az is, hogy több beszámoló érkezett arról, hogy tündérvilágba kerültek és nem érzékelték az időt. Nekik pár órának tűnt, azt sem tudták, hogy napokra eltűntek és a szeretteik keresték őket.
Írta: Somogyi Diána (Yana Jósnő)
Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.
Leave a Reply