….. Mindjárt meg is beszélték, hogy semmiről sem szólnak senkinek. Elrejtették a sok kincset, amit Psychétől kaptak ajándékba, megtépték ruháikat, vörösre dörzsölték szemüket, és nagy sírás-rívással tértek vissza szüleikhez.

A szegény öreg királyi pár szívében is kiújult a régi gyász és együtt siratták Psychét keserves zokogással. A gonosz leányoknak volt szívük tovább titkolni, hogy megtalálták Psychét.
Aztán hazamentek, ki-ki a maga urához, és tovább szőtték-szövögették gonosz tervüket Psyche ellen.

Ezen az éjszakán így szólt Psychéhez a férje. Látod-e, milyen veszedelem fenyeget ismét? Ha nem vigyázol most

kettőzötten, bizony utol is ér. Gonosz testvéreid most azon tanakodnak, hogy hogyan tehetnék tönkre a boldogságunkat, és eljönnek, rábeszélni, hogy lesd meg titkon az arcomat. De mondom neked, ha meglátod egyszer; utoljára láttál, sőt a hangomat sem fogod hallani többé. Ezért ha itt lesznek megint a gonosz boszorkák, szóba se állj velük, vagy ha már erre nem visz rá a lelked, legalább ha rám kerül a szó, ne is hallgasd meg őket. Mert tudd meg, gyermeked lesz nemsokára, és ha titkunk titok marad, ő is isten lesz, de ha elárulod, halandó. Mikor meghallotta Psyche ezt az ígéretet, nem tudott hova lenni örömében, boldogságában. De jöttek a nénjei, hozta őket a szárnyas Zephyrus, bár nem nagyon szívesen, de mit tehetett volna egyebet, ha egyszer Psyche így parancsolta.
Hogy hízelgett a két boszorka, hogy tettették magukat! A kis Psyche bizalmát nem volt nehéz megnyerniök.
Kínálgatta őket mindenféle jóval, láthatatlan énekeseit is hívatta. hogy mulattassák nénjeit, azok meg csak szőtték-szövögették a hálót csalfa beszédükkel. Megint kikérdezték töviről hegyire, hogy milyen a férje? öreg-e, fiatal-e? A kis együgyű már elfelejtette, hogy mit füllentett a múltkor, és azt mondta zavarában, hogy a térje megrakott hajókon járja a világot, drága kincsekkel kereskedik, egyébiránt nem éppen fiatal, de nem is öreg még, egy icipicikét őszül már a haja. S hogy bele ne keveredjen a hazugságba, megtömködte gyorsan drágaságokkal a markukat és sietve rábízta őket férje szolgájára, a lenge Zephyrusra.
Most járt csak a szájuk hazamenet: No mit szólsz testvérem, az ostoba liba újabb hazugságaihoz? Tisztelt férje ura ugyan gyorsan öregszik. Múltkor még ifjú volt, pelyhező szakállal, most pedig már őszül a haja. Vagy hazudik Psyche, vagy nem látta soha a tulajdon férjét, de annyi szent, hogy nekünk meg kell tudnunk az igazat. Mert, ha Psyche maga sem láthatja, akkor nyilván isten, és akkor én megpukkadok az irigységtől.
Nem is mentek haza, ki-ki a férjéhez, csak a szüleiknél szálltak meg a közelben éjszakára, és másnap reggel siettek ismét a hegycsúcsra, s a magányos szikláról a nyugati szél szárnyán egyenesen Psychéhez.

Szegény kis húgocskánk rontottak rá tettetett jósággal, te csak gondtalanul élsz itt egymagadban, s nem is sejted a veszedelmet, ami rád vár. Jó, hogy mi résen vagyunk. Mert megtudtuk, hogy kiféle a te urad: sem ember, sem isten, hanem egy óriási gonosz mérges kígyó. Emlékezz csak vissza Apollo jóslatára: olyan kegyetlen lény lesz a te férjed, akitől még maga Juppiter is félni fog. Parasztok meglesték, amint hazatért este, gonosz kígyó, aki csak azt várja, hogy meghízzál, s menten bekap téged, és ha fiacskád lesz, őt is veled együtt. Az már a te gondod, hogy hallgatsz-e jó testvéreid tanácsára, vagy az undok kígyó mellett maradsz-e inkább. Mi megtettük testvéri kötelességünket avval, hogy figyelmeztettünk.
Szegény kis együgyű Psyche, végigborsózott erre a rémület a hátán, elpárolgott a fejéből férje minden intelme, és megfeledkezett a saját ígéreteiről is. Gyámoltalanul simult a nénjeihez: Jaj, ne hagyjatok el engemet a bajban, mert bizony igazat mondhattak nektek a parasztok. Meg kell most vallanom, sohasem láttam a férjemet, csak a hangját hallom, mert mindig éjjel jön, s mire kisüt a nap, hirtelen eltávozik. S mindig avval hitegetett, hogy nagy baj lenne abból, ha kíváncsi lennék egyszer az arcára. Jaj, adjatok tanácsot, mit tegyek, hová forduljak?
Összevillant gonoszul a két boszorka tekintete, hiszen ez az éppen, amire vártak. Egymás szájából vették ki a szót, úgy hadarták gyorsan az ármányos tanácsot:
Vigyél magaddal estére élesre kifent kést a hálószobádba és készíts ki jó előre égő olajmécsest, de född be cseréppel, és vigyázz, hogy mindent óvatosan rejts el. S mikor jön a kígyó és érzed leheletén, hogy már mélyen alszik, te csússz le az ágyról, vedd le a cserepet az olajmécsesről, úgy vágd le a gonosz kígyó fejét a késsel, mert a sötétben elhibáznád. Ne félj, mi is itt leszünk a közeledben, és ha végeztél a kígyóval, nekünk lesz gondunk rá, hogy hozzád illő emberi férjet keressünk neked. Mondták, de bizony kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy mellette maradjanak. Mikor már elég mérget csepegtettek szavukkal Psyche szívébe, siettek, mert féltek az isten bosszújától. Menten hajóra szálltak és meg sem álltak hazáig.
Psyche egyedül maradt gondjával, bánatával. Hitte is, nem is nénjei beszédét, egyik percben gyűlölte a gonosz kígyót, másik percben szerette sosem látott, szépbeszédű urát. Sokáig habozott, hogy kire hallgasson, férje tilalmára, vagy testvéreire. De megjött az este, és Psyche úgy tett, amint testvérei tanácsolták.

     Megjött az éjszaka, s az éj sötétjében megjött Psyche ura is, el is aludt nemsokára. Ekkor Psyche összeszedte minden erejét, fogta a kifent kést, levette a cserepet a mécsesről, ezt az ágya fölé tartotta, és nézte, nézte, hogy ki fekszik mellette az ágyon. Ugyan kit látott ott? Minden kegyetlen lény közül a legszebbet, a legkedvesebbet, magát Venus fiát, Cupidót, a Szerelmet. Ott aludt az édes isten, édesen mosolyogva álmában. Láttára még a mécses lángja is vidámabban lobogott és a kés gonosz pengéje megvillant.

Szerk.: Somogyi Diána