A tudomány jelenlegi állása szerint átok nem létezik.
Akkor mi lehet a magyarázata a következőkben felsorolt tárgyak borzongató történetének?!
Bizony ezek sok-sok éve kísértik az emberiséget.
Jobban teszed, ha elkerülöd őket ! ! !
1. A Halál Istennője
Eredetileg Kr. e. 3500 körül készült és 1878-ban találták meg Észak-Európában.
Ez a szobor már annyi embert ölt meg, hogy a Halál Istennőjének nevezik. Az első tulajdonosa Lord Elphont volt, akinek héttagú családja 6 éven belül meghalt, mihelyt megszerezték a szobrot.
Ezután Ivor Manuccihoz került, akinek négy év alatt halt ki a teljes családfája.
Lord Thompson-Noel, a következő tulajdonos ugyanarra a sorsra jutott, ahogyan az egész családja is.
Ekkor a szobor egy rövid időre eltűnt és a következő ismert gazdája Sir Alan Biverbrook, akinek a felesége és két lánya hunyt el hirtelen.
Mikor már csak két fia maradt, Biverbrook bölcsen a Skót Királyi Múzeumnak ajándékozta a szobrot.
2. Thomas Busby széke
Thomas Busby 1702-ben, közvetlenül azelőtt, hogy kivégezték volna az apósa megfojtásáért megátkozta kedvenc székét, hogy aki beleül ne maradjon az élők sorában.
Azóta 63 ember ült az imádott székében és mindannyian rövid időn belül meghaltak.
1972-ben a Thrisk Múzeumnak fel kellett függesztenie a plafonra, nehogy az emberek még több “öngyilkosságot” kövessenek el.
3. Annabelle, a baba
Egy nő 1970-ben vette egy régiségboltban Donna nevű lányának a babát. Donna nővérképzőbe járt, ahova magával vitte.
A szobatársával rendszeresen találták más és más pozíciókban az ártatlannak tűnő játékot, amit egyszer véresen találtak meg.
Egy jós elmondta, hogy a babát megszállta egy Annabell nevű kislány szelleme, aki ott halt meg, ahol Donna és szülei otthonát felépítették.
A lányok barátnője, Lou ragaszkodott hozzá, hogy szabaduljanak meg a babától.
Egy éjszaka kiáltásokat hallottak, ami Lou szobájából jött.
A lány mellkasán két hatalmas karomnyom volt látható, annak ellenére, hogy senki nem volt a szobában….. csak Annabell.
A lányok felhívták Ed és Lorraine Warrent, a párt, akik az Amityville-i házban nyomoztak.
Két sikertelen szelleműzési kísérlet után a babát Ed Warren saját okkult gyűjteményébe zárták, ahol a mai napig is mozog.
4. A síró kisfiús festmény
Giovanni Bragolin olasz festő képe az 1950-es években nagyon népszerű lett és sok helyen leközölték a képét.
1985-ben a mindig nagyon megbízható brit The Sun magazin hírül adta, hogy rengeteg lakástűznél találtak a tűzoltók ilyen képeket, amelyek minden esetben egytől-egyik épek maradtak.
A tűzoltók annyira féltek a jelenségtől, hogy kitiltották a kópiákat saját otthonaikból is.
Később kiderült, hogy a síró kisfiú egy árva, akinek leégett az otthona.
5. A Bassanói váza
Képzeld el, hogy ásol az udvarodban és egyszer csak találsz egy 15. századbeli vázát a következő üzenettel: “Vigyázz, ez a váza halált hoz!”
Hát, akárki találta meg 1988-ban a vázát, eldobta az üzenetet és eladta a vázát egy aukciós háznak.
Később egy patikus vette meg, aki három hónapra rá meghalt.
Utána egy sebész következett és annak ellenére, hogy még csak 37 éves volt, két hónap múlva meghalt.
A régész, aki a váza következő gazdája lett, szintén két hónapig maradt életben, a rákövetkező tulajdonos csak feleennyi ideig.
Olasz lapok szerint a rendőrség lefoglalta a vázát és ismeretlen helyen elásta.
6. James Dean autója
A színész imádta az 1955-ös Porsche Spiderjét.
Amikor Sir Alec Guinness együtt ebédelt vele, Dean azt mondta neki: “Ha beszállsz abba a kocsiba, egy hét múlva holtan találnak majd meg.”
És igaza lett.
De az átok nem telt be ennyivel: mikor a szerelők javítani próbáltak rajta valamit, rejtélyes módon rázuhant az egyikükre és szétzúzta mindkét lábát. Az autó új tulajdonosa eladta a motort és a hajtásláncot két autóversenyzőnek.
Az egyik elvesztette az irányítást, egy fának hajtott és szörnyethalt, a másik akkor sérült meg, mikor az autója magától lezárt és elgurult.
Két tolvaj próbált meg alkatrészeket lopni a kocsiból, de megsérültek akció közben.
Az autót később eladományozták és egy kalifoniai kiállításra vitték, ahol ismeretlen eredetű tűz söpört végig.
A második kiállításán rázuhant egy diákra, aki eltörte a medencéjét.
A kamionsofőr, aki szállította, meghalt.
Azóta az autó eltűnt.
7. A Dibbuk doboz
A ” dibbuk ” egy gonosz szellem.
Feltételezhetően a Holokauszt túlélői engedték véletlenül szabadjára, mikor Ouija táblával próbálták felvenni a kapcsolatot halottaikkal.
Úgy gondolják, hogy egy boros dobozba szállt bele.
Kevin Mannis vette meg ezt a dobozt 2001-ben egy árverésen, és rögtön ezután rémálmok kezdték gyötörni egy gonosz zaklatóról.
Mannis az anyjának adta a dobozt, aki még aznap stroke-ot kapott.
A későbbi tulajdonosok egytől-egyik beszámolnak rémálmokról, melyekben megjelenik a Dibukk.
Jason Haxton múzeumigazgató, a legutóbbi tulajdonos egy különös bőrelváltozást is észrevett, és vért kezdett felköhögni.
Ennél a pontnál kereste fel a helyi rabbit, aki elrejtette a világ elől a Dibukkot.
Írta: M. Borbála
Szerk.: Somogyi Diána
Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
A sütik (cookie) használata ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.
Leave a Reply