Csillagjegyed és a szerencsekövek (+ a test megbetegedésre hajlamos területei)

 

Csillagjegyed és a szerencsekövek  (+ a test megbetegedésre hajlamos területei)

      A születési köveket a  szerencsekőként, bölcs döntések elősegítőjeként és védelmezőként ismerik.

Minden jegy szülöttének megvan a maga születési köve.

Ezek a születési kövek többfélék lehetnek, sőt az is gyakran előfordul, hogy egy fajta kő több csillagjegy mellé is van rendelve.

Amikor a születési időnknek megfelelő kő a szívünknek is kedves, szívesen viseljük, akkor ez a kő számunkra a szerencsekő.
Amikor valaki ösztönösen ráérez egy kő vonzására és kiválasztja azt, rendszerint az is bebizonyosodik, hogy annak a gyógyító hatása éppen az ő fizikai vagy lelki bajára lesz megoldás.

Előfordul, hogy valaki azt mondja, nem hisz ezekben a gyógyhatásokban, ugyanakkor kiválasztja a neki megtetsző követ.

Ilyenkor látható, hogy a kő máris dolgozott hiszen a lélekre gyakorolt hatását bizonyította.
Amikor jó érzéssel nézünk és kezünkbe fogunk egy nekünk tetsző követ, ilyenkor gondolataink pozitívvá válnak, innen már csak egy lépés, hogy testünkben beinduljon a gyógyulási folyamat.Az egyes csillagjegyekhez nem csak egyetlen kő tartozhat.

 Ráadásul egy – egy ember több csillagjegy hatását is magáénak érezheti, hiszen a Nap – jegyen kívül nagyon fontos még a Hold – jegyünk, valamint az aszcendensünk is.

A következőkben  olvashatja  az Ön születési csillagjegyéhez illő szerencseköveket.

KOS 

A Kos hajlamos arra, hogy a dolgokat csak feketén és fehéren lássa. Határozott véleménye van mindenről és nagyon nehéz meggyőzni valamiről amivel nem ért egyet.

A Kos jegy szülötteinek lelki feladata, hogy fejlődésüket önzetlen módon tudják megvalósítani.

A Kos jegye a fejjel van szoros kapcsolatban. Gyakori a  fejfájás, idegesség ezen kívül a depresszió és a pánikbetegség a jegy szülötteinél.

A KOS csillagjegy szülöttjeinek az alábbi kövek segítenek: 
     RUBIN, JÁSPIS, CITRIN, AMETISZT, ACHÁT, HEMATIT, GRÁNÁT, SÓLYOMSZEM, KARNEOL. LAZURIT, RODOKROZIT

 

 

 BIKA 

A  Bika  a lelke mélyén  érzéki és úgy gondolja, hogy az örömök elérése a legfontosabb dolog az életében.
Nagyra értékeli a kényelmet.
A Bika jegy szoros kapcsolatban áll a Föld elemmel.  Az egészséges, szennyeződésektől mentes környezet a Bika jegy szülötteinek egyik dédelgetett álma.

A Bika jegyhez kapcsolódó betegség területei:  a nyak, a vállak és a torok valamint   a pajzsmirigy betegségei. 

A BIKA csillagjegy szülötteinek a következő kövek segítenek:

MALACHIT,  AKVAMARIN, RÓZSAKVARC, CITRIN, ACHÁT, LAZURIT, RODOKROZIT, KALCEDON

 IKREK 

Az IKREK csillagjegy szülötteit fizikai és mentális szinten egyaránt szélsőséges aktivitás jellemzi.

Az Ikrek kettős jegy, ami azt is jelenti, hogy a jegy szülöttei kettős természetűek.

Az Ikrek jegy szülöttjeinek egyik legfontosabb feladata, hogy eldöntsék, mi is valójában az igazság.

Az Ikrek jegyéhez kapcsolódó betegség területek:  az idegkimerültség,légzőszervek, a kéz és az immunrendszert irányító csecsemőmirigy betegségei.Az Ikrek csillagjegy szülötteinek az alábbi kövek segíthetnek:

ACHÁT, AKVAMARIN, HOWLIT, HEGYIKRISTÁLY, KALCEDON, TIGRISSZEM, GRÁNÁT, JÁSPIS, BOROSTYÁN

RÁK

Az együttérző Rák szülöttek jól  értenek a gondoskodáshoz, olykor túlzásba is viszik.

Segítőkészségét ezért gyakran kihasználják.

A Rák jegyéhez kapcsolódó betegség területek: gyomor és az emésztőrendszer betegségei (  fekélyre ) az irrátibilis bél – szindrómára, különböző emésztési zavarok.

     Ezek a betegségek érzelmek hatására alakulnak ki náluk, mint például az aggódás. 

A Rák csillagjegy szülöttjeinek a segítőkövei: 

HOLDKŐ,  ACHÁT, KALCEDON, RUBIN, RODOKROZIT, AVENTURIN, JÁSPIS, AMAZONIT, KARNEOL
 Oroszlán 

Az Oroszlán jegy szülöttje  jóindulatot sugároz magából, amíg valaki meg nem sérti méltóságát.

Az Oroszlán jegy szülöttjei általában energikusak és életerősek, ahhoz viszont némi ösztönzésre van szükségük, hogy új irányba induljanak el az életben.

Az Oroszlán jegyhez kapcsoló betegség területek:  szív, a vérkeringés és a hát alsó része.

Az Oroszlán segítő szerencsekövei: 

MACSKASZEM, TIGRISSZEM, CITRIN, RÓZSAKVARC, RUBIN, RODOKROZIT, GRÁNÁT, HEGYIKRISTÁLY, KARNEOL, HEMATIT

Szűz

A SZŰZ jegy szülöttjei nagyra értékelik a becsületességet és az erkölcsösséget, túlzott önkritikát gyakorolnak és szeretnek a dolgok legmélyére hatolni.

A Szűz jegy szülöttei hatalmas belső energiával rendelkeznek amikor mások szolgálatáról szó.

Állandóan a tökéletességre törekszenek.

A Szűz jegyűek tisztában vannak a gondolatok és érzelmek testre gyakorolt hatásával.

A Szűz jegyhez kapcsolódó betegség területek:  emésztőrendszer, a lépés az idegrendszer.

A SZŰZ csillagjegy  segítő kövei:

AMETISZT, CITRIN, FLUORIT,  ACHÁT, KARNEOL, JÁSPIS, TIGRISSZEM, BORSTYÁN, LAZURIT

MÉRLEG

A Mérlegnek a legnagyobb boldogságot egy szeretetteljes, harmonikus partnerkapcsolat jelenti.

Kép forrása: http://www.jyotishikirtibhai.com/images/gemstone-jyotishi.png

Jellemző rájuk, hogy hajlamosak elkerülni a konfrontációt és nagyon szeretnének megfelelni másoknak ezért gyakran előfordul, hogy az ő igényeiket a sajátjuk elé helyezik.

A Mérleg jegyhez kapcsolódó betegség területek: a vese , az ágyéki terület betegségei,  test endokrin rendszere 

A MÉRLEG csillagjegy szülötteinek az alábbi kövek segítenek: 

RÓZSAKVARC, AKVAMARIN, AVENTURIN, HEGYIKRISTÁLY, JADE, RODOKROZIT, TÜRKIZ, UNAKIT
Skorpió

A Skorpió jegy szülöttei kitűnő vezetők, képesek a dolgok mélyére hatolni és olyan területre is belépni, amelyet senki más nem merne megközelíteni.

Mélyreható meglátásaival képes pontosan ráérezni mások motivációjára és szükségleteire.

Habozás nélkül képes manipulálni másokat céljai elérésének érdekében.

A Skorpió jegyhez kapcsolódó betegség területek: a nemi szervek, kiválasztó szervek 

A SKORPIÓ csillagjegy  szerencsét hozó kövei: 

CITRIN, ACHÁT, AVENTURIN, AMETISZT, BOROSTYÁN, GRÁNÁT, HEMATIT, MALACHIT, OBSZIDIÁN, RODOKROZIT, RUBIN, TIGRISSZEMJÁSPIS

NYILAS 

A Nyilasnak mint született tanító és filozófus, adottsága van arra, hogy megválaszolja az élet nagy kérdéseit, például azt, hogy ” miért vagyunk itt a Földön? ” és ” mi az élet értelme?”

A Nyilas jegyhez kapcsolódó betegség területek: a csípő, comb, vénák, érzékszervek és a máj

A Nyilas segítő kövei: 

TÜRKIZ, JÁSPIS, LAZURIT, OBSZIDIÁN, ÓNIX, TIGRISSZEM, AVENTURIN, KALCEDON
BAK 

Jellemző a Bakra, hogy szeret hasznos lenni és képes felismerni, hogy mivel teheti magát azzá.

Hatékonyan megszervezi és átlátja a dolgokat, megvan benne a vágy, hogy hatalomra kerüljön.
A Bak jegy szülöttei miután megvalósították álmaikat, általában intenzíven foglalkozni kezdenek a spirituális világgal.A Bak jegyhez kapcsolódó betegség területek: a térd, ízületek, bőr, vérkeringés és a csontrendszer. 

A BAK csillagjegynek  segítenek az alábbi kövek: 

CITRIN, BOROSTYÁN, KALCEDON, GRÁNÁT, HEGYIKRISTÁLY, HEMATIT, LAZURIT, OBSZIDIÁN, ÓNIX, RODOKROZIT, JÁSPIS, HOLDKŐ, FÜSTKVARC, LABRADORIT, RUBIN

 VÍZÖNTŐ

A Vízöntő jegy szülötteinek megvan a képességük arra, hogy megérezzék mire lesz szükség 20 év múlva, mert jó adottságuk van arra, hogy megérezzék a jövőt, hogy rugalmasak maradjanak és hogy nyitottak legyenek változásra,ha a fejlődésük ezt kívánja.

A Vízöntő jegyhez kapcsolódó betegség területei: a lábszár, boka, vénák, mirigyrendszer, keringési rendszer és a tobozmirigy.

A Vízöntőt segítő szerencsekövek:

FLUORIT, AMETISZT, AKVAMARIN, HOLDKŐ,  LABRADORIT, MAGNETIT, BOROSTYÁN, HEMATIT, KARNEOL, LAZURIT, OBSZIDIÁN, ÓNIX, TÜRKIZ, AVENTURIN
HALAK

A HALAK gondoskodó, együttérző természetével szívesen segít másokon. Számukra hatalmas feladat a ” földön járni”, a jelenben élni.
Szívesen menekülnek a fantázia világába.
A Halak között gyakori a szenvedélybetegség.

A Halak jegyhez kapcsolódó betegség területek: a lábfej, nyirokrendszer, hipofízis.

A Halakat segítő szerencsekövek:

AMETISZT, FLUORIT, AKVAMARIN, GYÖNGYHÁZ, JADE, HOLDKŐ, HEGYIKRISTÁLY,JÁSPIS, AMAZONIT, LAZURIT, TÜRKIZ
Írta: M. Borbála
Szerk.: Somogyi Diána

       Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük