Nem a férjem tért vissza, hanem egy idegen
Mindig hittem a spirituális dolgokban, a másvilágban, az idegenekben és minden nem hétköznapi dologban. Nem egyszer kerültem velük kapcsolatba és egyik sem volt kellemes élmény. De ha erre gondolok, most is kiráz a hideg….
Akkor hétvégén lementünk a balatoni nyaralónkba a férjemmel. Vacsoráztunk, majd elment, mint ahogy sokszor szokott a barátaival közös programjukon. Nem, nem drog és nők, sem semmi rossz. El szoktak menni vadászni és ilyenkor hajnalban ért haza.
Ez az éjjel más volt. Kopogásra mentem ki a bejárati ajtóhoz késő éjjel. A férjem állt az ajtóban. Furcsa volt a kopogása, mert mindig vitte magával a kulcsát, amivel bejött. Akkor még sem azzal jött be. Kinyitottam az ajtót, amint írtam és állt, csak állt velem szemben üres tekintettel. Kérdeztem tőle, hogy mi a baj és furcsa, színtelen hangon válaszolt, hogy semmi és amikor bejött a házba, láttam rajta, hogy azt sem tudta, hogy merre menjen, merre van a háló. Félelem fogott el és csak az járt a fejemben, hogy „Ez nem az én férjem!”. A kinézete ő, de nem az ember, aki innen elment, más valaki jött vissza, aki úgy néz ki, de nem ő. Egész éjjel rettegve feküdtem mellette az ágyban, alig tudtam elaludni rövid időre.
Másnap hazautaztunk, s még ott is úgy éreztem, hogy idegennel élek.
Pár hét múlva mentünk le megint a nyaralónkba, amikor a férjem ismét elment vadászni. Amikor visszatért hajnalban, a saját kulcsát használta, ismerte a házat, első pillantásra éreztem, tudtam, hogy ő már a férjem, nem az, aki akkor este elment.
A Fényküldöttek egy állandó olvasójának igaz története
Írta és szerk.: Somogyi Diána (Yana Jósnő)
Párkapcsolati- vagy anyagi gondjai vannak? Nem lát kiutat?
Keresse A Fényküldöttek tesztelt, propfi Jósait!
Leave a Reply