Pénzügyi jóslás augusztusra boszorkányrúnákkal Yana Jósnőtől

 

Yana Jósnő Spirituális Tanácsadó kártyái üzenetei (2018.08.01. –  2018.08.31-ig)

 

Kos

A hónap első felében a kövek beleragadást – állandósulást muatanak egy helyzetbe. Se fellendülés, se veszteség. A hónap második fele hozza meg a várt eredményeket, azaz az anyagi fellendülést.

 


 

Bika

Július első fele igazán kecsegtetőnek indul. Kapcsolatokat erősítik a kasszát, viszont a hónap másik fele labilis. Érdemes átgondolnia minden Bikának, hogy kik azokkal, akikkel üzletelnek…..

 


Ikrek

 A sok kapcsolat és a kapcsoaltokba vetett munkák meghozzák a várt sikert! Maradjatok továbbra is kommunikatívak, építsétek a kapcsolataitokat, mert ennek a hatására húztam az Aratás boszorkányrúnát, ami a munkába vetett energia eredményeként sok pénzt ígér.

 


Rák

A kiépülő kapcsolatok vagy már meglépő kapcsolatok meghozzák az eredményt a Rákoknál is, ahogyan az Ikreknél. Viszont a Rákok a hónap első felében aratják le az anyagi sikereket és ez által építenek nagyon jó kapcsoaltokat.

 


 

Oroszlán

 Nem a legkedvezőbb hónap az Oroszlánoknak anyagi szemponból, ha most is makacsak lesznek! Kell persze a férfias erő, energia, de kompromisszumot kell kötni, különben nem lesz anyagi fellensülés júliusban.


 

 Szűz

A hónap első fele nem hoz kiemelkedő anyagi fellendülést. A határozottság dominál ebben a hónapban. Úgy tudnak anyagi javakra szert tenni, ha a hónap második felében kapcsolatokat építenek.


 Mérleg

A hónapban minden adott az anyagi fellendülésre a Mérlegknek. Sokszor kerülnek a hónapban a központben, szeretni fogják Önöket és ezek az erőfezsítések meghozzák a várt eredményeket.

 


 

  Skorpió

A Skorpióknak sajnos nem kedvez ez a hónap anyagi téren. Egy állandósult fejezetet mutatnak a kövk és útelágazást a hónap másik felére. Hamarosan ideje lesz dönteni, hogy hogyan tovább!


 Nyilas

 Legyen minden Nyilas határozott a hónap első felében, ha anyagi dolgokról van szó! A hónap első fele határozza meg a másik felét is és ez segít az anyagi fellendülésben….

Bak

A kapcsolatépítéekről szól ez a hónap, erre kell törekedni a Bakoknak, mert amiket kapcsolatokat kiépítenek üzleti szempontból ebben a hónapban, az hatássa lesz a következő hónapra és akár az egész 2018-as évre is.


 

Vízöntő

A hónap eső fele kudarcokat jelez sajnos. Bizonytalanságok lépnek fel és adódhatnak olyan számlák, amikre nem számítottál. Viszont a hónap második fel pozitív dolgokat ígér. Anyagi téren várható a fellendülés. Kitartás! 

 


 

 Halak

A hónap első fele anyagi fellendülést mutat, de vigyázni kell erre a bevételre és a forrásra, mert aki nem tartja meg erősen a “kezei” között a pénzt könnyen el fogja veszíteni.

 

Írta és szerk.: Somogyi Diána, Yana Jósnő 

 

Yana Jósnő Jósdája - YanaWitch Oranum fényképe.

 

 

A Fényküldöttek fényképe.

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük