A címben három név szerepel.

    Ez nem véletlen, mert ezek összefonódnak a hitvilágban.

     Rómaiak Amor, vagy Cupido névvel illették, míg a görögök Eros nevet adtak neki.

     Ha a nevek nem is egyeznek, sem jelentésük, de az ábrázolás egyforma mindkét hiedelemvilágban.

     Aranyszárnyakkal és mindig fiatalon láthatjuk. Hátán tegez feszül ,melyben azon nyilak vannak, melyekkel bárki szívét
eltalálva az illető  szerelembe  esik.

    A Rómaiak szerint Cupido (Amor) Mars és Cénusz gyermekeként jött a világra.

    Ő volt a legifjabb és legszebb Isten, akinek fegyvere csupán egy kis kézi íj. Akit az ebből kilőtt vesszők eltalálnak, az nem fizikailag sebesül meg, hanem szerelembe esik.

Őt magát a Szerelem Istenének nevezik.

Ő maga egy halandó lányba, a csodaszép Pszichébe szeretett bele, és feleségül is vette.

Apuleius kettejükről szóló történetében ( melyet a www.afenykuldottek.hu weboldalon megtalálsz az ezoteria címszó alatt cikkek között) Psziché kíváncsiságának engedve belenézett Venus szelencéjébe, és ettől mély, styxi álomba zuhant.

     Amor nyilaival leszedte feleségéről az átkot, és kérésére Jupiter istenné emelte Pszichét, hogy a szerelmesek mindörökre házasok maradhassanak.

    Erósz a szerelem és a szexuális vágy istene a görög mitológiában.

 Erószt az egyik legősibb istennek tartották, mivel magának Khaosznak, az ősi sötétségnek a gyermeke.

Ő lobbantotta lángra Uranoszt és Gaiát is, és így egyesült a föld és az ég.

    Azonban igen elterjedt az a verzió is, hogy Erósz Aphrodité és Arész gyermeke, és Anterósz testvére. Erósznak tulajdonították az emberek megjelenését is a földön.

    A pajkos ifjú hátán tegez van, amelyben  nyilakat tart, ezekkel  bárki szívét eltalálva kiolthatatlan szerelmet ébresztett az illetőben. Akár isten, akár ember volt is az, nem tudott a vágy ellen tenni.

    Erósz egyedül saját magára nem használhatta nyilait, ugyanis ha meglőtte magát, abba belehalt.

Tegezében kétfajta nyíl volt.

Olyanok, amelyek aranyból voltak és galambtollakkal ékesítettek, és ólomból készült bagolytollakkal ellátottak.

Az előbbiekkel örök szerelemre gerjesztett bárkit, míg az utóbbival minden érzelmet kioltott a szívből.

A valaha élt legszebb és legvonzóbb férfi volt, akit azonban gyakran illettek a „keserűen édes” jelzővel, hiszen Erósz tudta a legnagyobb fájdalmat okozni nyilaival.

Gyakran élvezte is a szívek megsebzését. Ő maga csak egyszer esett szerelembe.

A halandó leányt Pszükhé-nek hívták.

A legenda szerint mindig Aphrodité körül volt megtalálható, és gyakran segített anyjának, hogy isteni viszályait elrendezze.

     Élt a halandók között egy leány, akinek szépségére Aphrodité irigy lett. Ennek a leánynak a neve: Pszükhé volt. Így a szerelem és szépség istennője bosszút forralt. Azt mondta Erósznak, hogy lője meg nyilával Pszükhét, hogy legyen szerelmes a világ legcsúnyább férfijába. Erósz lement a földre, de meglátva a szépséges Pszükhét, beleszeretett, és nem teljesítette anyja kérését. Éjszaka beosont a leány szobájába, és a sötétben szerelmet vallott neki, de kilétét nem akarta felfedni, így megtiltotta neki, hogy lámpát gyújtson. Teltek múltak az együtt töltött éjszakák, és Pszükhé is egyre szerelmesebb lett a férfiba, akit még nem is látott. A kíváncsiság egy este mégis legyőzte és amikor Erósz elaludt, Pszükhé lámpát gyújtott, ám egy olajcsepp lecseppent, és az isten felébredt rá. A haragos Erósz nem tudta volna megbüntetni Pszükhét, így feldúltan elviharzott. Pszükhé beleőrült abba, hogy szerelme elhagyta, és a földön bolyongott keresve Erószt.

     Azonban nemcsak a lány szíve fájt, az isten is epekedett Pszükhéért, de Erósz makacs volt. A kedvetlen szerelemistenség bánatában nem végezte dolgát, így nem lobbant fel sehol a szerelem lángja ez idő alatt sem égen sem földön.

     Ezt Zeusz megelégelte, és Pszükhét halhatatlanná tette, így újra egymásnak élhettek.

Egyes források szerint meg is házasodtak.

     A szépséges ifjú a görög mitológiában a halál utáni élet szimbóluma is volt, így sok szarkofág oldalán megtalálható képe.

     Mivel a legszebb férfi volt, ezért szobrai gyakran díszítették az atléták edzőtermeit és a versenyek helyszíneit.

Írta: M. Borbála

Szerk.: Somogyi Diána

---

---

---

 

---