Amor és Psyche – Harmadik, befejező rész

 

Amor és Psyche – Harmadik, befejező rész

 

….. Láttára még a mécses lángja is vidámabban lobogott és a kés gonosz pengéje megvillant.
     Psyche, szegény, elsápadt, és bűnbánóan roggyantak meg a térdei. Már maga ellen fordította volna a kést, de szerencsére kihullott reszkető kezéből. Az ágy előtt térdelt aléltan, és csak az térítette magához, hogy az isteni arc szépségében gyönyörködhetett. Nem is tudott betelni a nézésével.
Látta aranyszőke, illatos hajának elszabadult fürtjeit, amint körülvették tejfehér nyakát és rózsás kerek arcát. Egyik fürt  erre állt, a másik amarra, göndör, tiszta arany, fényük mellett a mécses halványan pislogott. Vállán harmatosan ragyogtak a szárnyak, most azok is pihentek, hanem könnyű fehér pelyhük mégis folyton lengedezett.
     Az ágy előtt hevert az íj és a tegez, tele hegyes nyíllal. Kíváncsian nézte Psyche kedves ura fegyvereit, kezébe vett egyet a nyilakból és saját ujján próbálta ki, hegyes-e? Kiserkedt a vére, a kis tudatlan önmagát sebezte meg Amor iránt olthatatlan szerelemmel. Tele szerelemmel borult Amor fölé, elhalmozta forró csókjaival, sietett velük, mert félt, hogy az közben felébred. De az olajmécses talán irigységből, talán, mert ő sem tudta megállni, hogy a szárnyas isten szépséges testét meg ne érintse egy csepp forró olajat csöppentett az isten jobb vállára. Riadtan ugrott fel Amor, s amint kinyitotta szemét, tisztában volt mindennel és egyszeriben elröpült Psyche karjai közül. Hiába kapott utána Psyche, hiába ragadta meg lábát, feltartóztathatatlanul röpült tovább. Psyche kétségbeesetten rogyott a földre s a szerelmes isten nem tudta elhagyni szó nélkül a kedvesét: Együgyű kis Psyche, hát ezért szegültem ellene teérted anyám parancsának? Mert ő azt kívánta, hogy a föld leghitványabb embere iránt gyújtsak szerelmet a szívedben. Hát ezért tartottalak meg magamnak, ezért választottalak hitvesemnek, hogy te gonosz kígyónak tarts, és a fejemet akard levágni? Látod, látod, hiába intettelek, gonosz testvéreid jó tanácsaira hallgattál. Meg is bűnhődnek majd érte kegyetlenül a boszorkák, hanem tégedet csak avval büntetlek, hogy eltávozom tőled.
Így szólt, s szárnyaival a magasba emelkedett. Psyche erőtlenül hevert még a földön. Szemével követte, ameddig csak tudta, ura repülését és sírt keservesen. Aztán, hogy eltűnt a szemei elől, elvánszorgott a legelső folyóhoz és a habok közé vetette magát. De a folyó tudta, hogy az isten hitvesével van dolga: gyöngéden kitette virágos partjára, a jó puha fűbe.
Véletlenül éppen ott üldögélt a parton Pan, a kecskelábú pásztoristen. Szelíd szóval vigasztalta a leányt: Hallgass rám, kislány, mert igaz, hogy csak egyszerű pásztor vagyok, de már öreg vagyok, sokat tapasztaltam. Ha jól látom, szerelmes vagy, annyi az egész, attól még nem kell meghalni. Hagyj fel a szomorúságoddal, inkább azt nézd, hogy mivel engesztelhetnéd ki Cupidót, mert mi tagadás benne, ő bizony egy kissé el van kapatva.
Megköszönte Psyche a pásztoristen tanácsát és folytatta útját. Útközben betévedt abba az országba is, ahol idősebbik nénjének a férje uralkodott. Felkereste nénjét és ezt mondta neki:
Emlékszel még, néném, hogy mit tanácsoltatok nekem? Hát én bizony úgy is tettem, amint mondtátok, de mikor az ágyhoz emeltem a mécsest, a gonosz kígyó helyett csodálatos szépet, magát Venus szép fiát találtam. Néztem, néztem soká, kezemben a mécses, és véletlenül egy csepp a forró olajból a vállára csöppent. Felriadt álmából, és ahogy meglátott, kezemben a kifent acéllal, rám szólt haragosan: Takarodj mellőlem, helyedbe idősebb nénédet fogom most feleségül venni. Hívatta is rögtön Zephyrust, és az kivitt a palotájából.
Még jóformán be sem fejezhette szavait Psyche, gonosz nénje sebtiben faképnél hagyta, valami hazugsággal elköszönt a férjétől, hajóra szállt, onnan ész nélkül rohant a hegycsúcs magányos sziklájára. Valami szél csak fújdogált, azt hitte,

Kép forrása: http://mythicmojo.com/wp-content/uploads/2014/08/CupidpStanhope.jpg

hogy a Zephyrus, akit Cupido isten küldött el érte. Fogadj hát magadhoz, méltó hitvesedet, Cupido kiáltotta és te Zephyrus, vidd el új úrnődet uradhoz s azzal kiterjesztett karokkal zuhant a mélybe. Menten ízzé-porrá zúzódott a sziklán.

Nem soká váratott magára a másik gonosz testvér bűnhődése sem. Psyche tovább bolyongott, és eközben eljutott abba az országba is, ahol kisebbik nénje lakott. Annak is azt mondta, amit az elsőnek, az is hitte szentül, hogy ő lesz csak méltó hitvese Amornak. S ő is ízzé-porrá zúzódott a sziklán. Psyche pedig kereste, kereste tovább elveszett urát.
De Cupido anyja házában nyomta az ágyat és gyógyítgatta sebét, amit az olajcsepp égetett a vállán.A szép fehér sirály vitte meg a hírt Venusnak, hogy betegen fekszik a fia. De tudott még ennél is nagyobb újságot a fecsegő madár: Az egész világ beszéli már, hogy Cupido a hegyek közt szerelmeskedik, Venus meg csak a tengerben fürdőzik mindig, s közben elvadulnak a népek, mert a szép szerelmet, a hitvesi hűséget, a nemes bátorságot és mindent, ami gyönyörű és kívánatos, nekik kellene elhinteniök a földön. Ilyeneket fecsegett a szép fehér sirály Venus fülébe. Úgy, a kis ártatlan, hát már kedvese van? Csattant fel haraggal Venus. Mondd meg gyorsan, egyetlen hűséges cselédem, ki az a leány, aki elcsábította? Legalább egy nympha, vagy az egyik hóra, vagy a kilenc múzsa karából az egyik, vagy talán az én kíséretemből, a három gratia közül valamelyik? Nem tudom, ki lehet, csak annyit hallottam, hogy Psychének hívják felelte a sirály. Erre futotta csak el igazán a méreg az istennőt:
Psyche? Talán bizony, aki szépségével az én szépségemet borítja homályba? Hát azt hitte a gézengúz, hogy ezért mutattam meg neki Psychét?
     Nem is késlekedett tovább, feljött a tengerből, és sietve felkereste aranypalotáját. Hát a sirály igazat beszélt: ott feküdt Cupido az ágyon. Már a küszöbről rátámadt Venus.
Hát szép dolog az, amit cselekszel? Így hallgattál anyád szavára? Még gyermek vagy jóformán, és már asszonyon jár az eszed, és a hátam mögött éppen azt a halandó királyleányt veszed feleségül, akit azért bíztam rád, hogy büntesd meg kegyetlenül? No megállj, gézengúz, megbánod te még ezt! Elveszem a szárnyaidat, elveszem az íjat, a tegezt a nyilakkal, és odaadom egyik cselédem fiának, ő lesz majd a fiam is helyetted, mert te nem érdemled meg.
S még forrt benne a harag, amikor, az ajtót is becsapva maga mögött, elhagyta a fiát. Így találták őt Ceres és Juno. Ejnye mondták neki, miért vonod össze ilyen haragosan a szemöldöködet szép fényes szemeid fölött?
Éppen jókor jöttök felelte nekik Venus, hiszen bizonyosan már ti is hallottátok házam gyalázatát. Segítsetek megtalálni a szökevény Psychét, fiam uram feleségét.
Persze Ceres és Juno tudtak már a dologról. Ugyan, ugyan, mi rosszat követhetett el a fiad? Hogy megszerette a szépséges Psychét és feleségül vette? Ez a világ rendje, hiszen már legénysorban volt, és csak te hiszed, hogy mindig gyermek marad.
De engesztelő beszédükkel csak olajat öntöttek a tűzre. Venus, látva, hogy a rajta esett sérelmet nem is veszik komolyan, faképnél hagyta őket is, és visszament a tengerbe.
Ezalatt Psyche éjjel-nappal csak az urát kereste, hogy kiengesztelje őt, s ha már méltatlan rá, hogy a felesége legyen, legalább mint utolsó cselédjét ne kergesse el magától.
Útközben egy templomot látott, gondolta, oda is betekint, hátha éppen abban lakik az ő ura. És sietve lépett a templomba. Hát csak kévéket látott, kövér kalászokat halomban, aratókoszorút, sarlót, kaszát és mindenféle aratószerszámot nagy rendetlenségben, ahogy az aratók sebtiben lerakták. Psyche mindent szépen rendbe rakosgatott.          Látta mindezt Ceres, a kegyes istennő mert az ő templomába tévedt be Psyche, és már messziről így szólt hozzá:
Szegény kis Psyche, halálra keres Venus, tűvé teszi érted az egész világot, és te arra is ráérsz, hogy az én templomomat takarítsd? Psyche az istennő lábaihoz omlott, sírt-sírt keservesen, és a földet seperte kibomlott hajával. Úgy kérte Cerest: Kalászt hozó, áldást osztó szent jobbodra kérlek, ne kergess el magadtól, hadd húzzam meg magamat itt a kévék között néhány napig, amíg megenyhül irántam Venus kegyetlen haragja, vagy legalább amíg kipihenem kissé a hosszú bolyongást. De mondta Ceres: Rokonom Venus, és régi barátság fűz hozzá, akárhogy is sajnállak, nem rejtegethetem szökevény cselédjét.
Sírva vánszorgott tovább Psyche Juno templomához. Letörli könnyeit s úgy könyörög befogadásért Juppiter hitveséhez. De Juno is elkergette: Sajnállak, kis Psyche, de a menyem Venus, és mindig édes leányom gyanánt szerettem, meg aztán, hiába, szökevény rabszolga vagy, nem adhatok szállást neked.

Kihez fordulhatott volna ezek után Psyche? Gondolta, még legjobb, ha önként jelentkezik Venusnál, majd elválik, mi lesz, s titokban azt is erősen remélte, hogy anyja házában Cupidót is feltalálhatja. De nagyon-nagyon félt Venus kegyetlen

Kép forrása: http://1.bp.blogspot.com/-3MNx86ptMl4/U9YEOK4zpSI/AAAAAAAAJ3I/wlxoAgiDmWk/s1600/688px-Fragonard_psyche.jpg

büntető kezétől és sokáig noszogatta magát, amíg összeszedett annyi bátorságot, hogy Venus szeme elé mert kerülni.
Gúnyosan nevetett Venus, amikor meglátta Psychét, amint a hosszú bolyongástól halálra fáradva, és a félelemtől reszketve megállt előtte.Végre, hogy eszedbe jutott anyósod üdvözlésére jönni! fogadta szigorúan összehúzott szemöldökkel. Vagy talán uradat akartad meglátogatni, aki most is az ágyat nyomja még attól a sebtől, amit te okoztál neki? No de ne félj semmit, jó anyósod leszek, megtanítalak illendőségre.
Azzal hívatta cselédeit, korbácsot adott a kezükbe, hogy lássák el Psyche baját. Akkor aztán újra maga elé hívatta és így szólt hozzá: Ne gondold, hogy igazán a felesége vagy a fiamnak. Hiszen nem kapott apai beleegyezést a házasságkötéshez, és így egyszerűen a cselédem vagy, megértetted? És ha nem fogadsz szót, meglátod, mi lesz.

És eléje szórt egy garmada magot, búzát, árpát, kölest, mákot, borsót, lencsét és babot, jól összekeverve.
Cselédeim közt is te vagy az utolsó, ha nem dolgozol, enni sem kapsz. Látod ezt a halmot? Estére kiválogasd belőle és rakd külön halomba a hétféle magot; mire hazajövök, meglegyen!
Hozzá sem kezdett a szegény kis Psyche a munkához, úgyis tudta, hogy nem készülne el vele estére, de talán sohasem, olyan rengeteg halom volt előtte. Csak ült, üldögélt és nem tudta, mitévő legyen.De egy kis hangya megszánta, és szólt menten a szomszédainak: Jertek, jertek, hangyák, a Földanya apró gyermekei, jertek, segítsük meg Cupido asszonykáját!
És jöttek a hangyák minden zugból, csak úgy hullámzottak a szobában, és hamarosan szétválogatták a magokat. Psychének csak néznie kellett.
Este megjött Venus és csodálkozva látta, hogy meg volt téve, amit parancsolt. Egy darab száraz kenyeret vetett oda a menyének, azután aludni tért.
Ezalatt Cupido erős zár alatt volt. Őriztette Venus, hogy el ne hagyja szobáját, nehogy pajkos kalandra indulva újra, sebe rosszabbra forduljon, s nehogy véletlenül találkozzék Psychével. Így közös tető alatt voltak és mégsem láthatták egymást.
Másnap korán reggel hívatta már Psychét Venus, hogy újabb parancsot adjon.
Látod azt a berket a folyó partján? Aranyszőrű juhok legelésznek ott pásztor nélkül. Azt parancsolom most, hogy abból a fényes gyapjúból hozz nekem aranypelyhet.
Örömest ment Psyche, gondolta, ha ott vész, legalább vége lesz ennek a nyomorúságnak. De a folyóparton a zizegő nádszál ezt susogta a fülébe: Várj csak, várj csak, Psyche, ne menj most az aranyszőrű juhok közelébe. Ilyenkor a nap forró tüze megvadítja őket, feldöfnének kemény sz*rvukkal, ha meglátnának. Délutánig várj csak, míg alábbhagy a hőség, bújj el addig a nagy platánfa mögé és várd meg, amíg megpihennek a bokrok tövében. Fennakad gyapjukból a tüskéken elég, s akkor te odalopózhatsz, csak az ágakat kell megráznod és hullani fog az aranypehely az öledbe.
Úgy is tett Psyche, és estére meghozta az aranypelyhet Venusnak. Azt hiszed, nem tudom, ki segített? vetette oda haragosan Venus, és új parancsot adott. Látod azt a hegycsúcsot a szikla fölött? Ott ered egy sötét forrás, mely fekete habjaival az alvilági folyót, a Cocytust táplálja. Abból hozz jéghideg vizet nekem. És egy kristályból faragott kis korsót adott a kezébe.
Elindult Psyche, meg is találta a fekete forrást. De itt látta csak, hogy milyen kegyetlenül nehéz az, amit Venus parancsolt. Kiálló sziklából megközelíthetetlen magasságban eredt a forrás és vadul rohant a mélybe, s mellette két sziszegő sárkány őrködött örökké éber szemekkel.
Csobogtak, locsogtak a fekete habok, innen is, onnan is Psychét riogatták. Szaladj el! mondta az egyik. Mit akarsz? kérdezte a másik. Hova mégy? Ide nézz! Menekülj! Elpusztulsz! és így tovább. A szegény kis Psyche majdhogy kővé nem vált ijedtében.
Szerencse, hogy arra repült éppen Juppiter nagy sas madara. Szegény kis együgyű Psyche  mondta neki a sas madár, csak nem reméled, hogy sikerülni fog neked akár csak egy cseppet is vinned ebből a forrásból? Hát nem tudod, hogy még az istenek is visszaborzadnak tőle? És elvette a kristálykorsót Psyehétől, a szikla alá repült, úgy fogta fel a lefelé zuhanó habokat, és megtöltötte a korsót. Mérgesen sziszegett ugyan a két sárkány, de a sas madár azt füllentette, hogy Venus egyenesen őt küldte a vízért, és erre megszelídültek.
Boldogan vette át a sastól a tele korsót Psyche, és vitte Venusnak. De Venusnak még ez sem volt elég. Fogd ezt a szelencét mondta, be sem várva, hagy Psyche egy kissé kipihenje magát. Menj vele az alvilágba, és kérd meg Proserpinát a nevemben, hogy adjon bele legalább egy napi porciót a szépségkenőcséből, mert az enyém elfogyott, amig beteg fiamat ápoltam, kenegettem. De aztán siess vele, mert nekem sürgősen az Olymposra kell mennem, a többi isten közé.
Most már látta Psyche, hogy Venus mindenáron el akarja őt emészteni. Gondolta, felmegy egy magas toronyba és onnan leugrik. De megszólalt a torony: Szegény kis Psyche, még mi nem jut az eszedbe? Igaz, ha leugrasz rólam, és összetöröd magadat, lejutsz az alvilágba, a halott lelkek közé, de soha többé nem tudnál feljönni onnét. Jól figyelj ide inkább. Nincs messze innét Lakedaimon, onnét meg csak egy lépés a Tainaron hegyfoka. Ott már akárki megmutathatja neked az alvilág bejáratát. Látsz majd egy ösvényt, nyugodtan menj végig rajta, és eljutsz az alvilág királyi palotájához. Csak ne menj üres kézzel. Jobb kezedben is, bal kezedben is vigyél egy-egy mézeskalácsot, a szádban pedig két pénzdarabot. Mikor már elég messze mentél az ösvényen, látni fogsz egy sánta csacsit, meg egy hozzá illő sánta lovászt, aki kérni fog téged, hogy segítsd fel a farakást a csacsi hátára. De te ne is felelj, hanem csak menj tovább egyenesen. Eljutsz egy folyóhoz, Charonnak hívják rajta a révészt, ő átvisz téged is csónakján a túlsó partra, ha megfizeted a révpénzt. Csak a szádat kell kinyitnod, ő már megtalálja benne a neki járó viteldíjat. A folyó habjaiból egy öregember fog felágaskodni hozzád, hogy segítsd be magad mellé a csónakba, de te ne törődj vele. A túlsó parton öregasszonyok fognak elég jönni, és kérni fognak, hogy segíts egy kicsit nekik a fonásban, de te ne is hallgass rájuk. Mert Venus küldte mindezeket eléd, hogy nekik segítve, kiengedd kezedből a mézeskalácsot. De ha csak egyiket is elvesztenéd, nem jutnál fel többé a napvilágra. Háromfejű óriási kutya áll őrt Pluto palotája előtt, ez a Cerberus, de ha jól tartod az egyik mézeskaláccsal, beenged Proserpinához. Az alvilág királynéja szívesen fog látni, lágy kerevetre ültetne, mindenféle jóval kínálna. De te csak ülj a földre szerényen, és kérj inkább egy darabka kenyeret magadnak, és úgy mondd el, hogy mi járatban vagy. Amint tele lesz a szelence, fordulj vissza rögtön, add a háromfejű óriáskutyának a másik mézeskalácsot, hogy kiengedjen a palotából, add Charonnak a másik rézpénzt, hogy visszahozzon a folyó innenső partjára, és menj visszafelé azon az ösvényen, amelyiken jöttél. Csak egyre figyelmeztetlek: ne jusson eszedbe fölnyitni a szelencét, hogy megnézd, mi van benne.
Nem is késlekedett Psyche, úgy tett, amint a torony tanácsolta. Vitte kezében a két mézeskalácsot, szájában a két pénzdarabot. Találkozott is csakugyan a sánta csacsi sánta gazdájával, ágaskodott feléje az öregember is, hogy felsegítse maga mellé a csónakba, jöttek eléje a szövő-fonó öregasszonyok is, de Psyche nem is hederített rájuk. Az egyik pénzdarabbal kifizette a révpénzt, a mézeskaláccsal elaltatta a háromfejű óriáskutyát, és így bejutott Proserpinához. Nem fogadta el a díszes ülést, sem a sokféle jót, amivel az alvilág királynéja kínálta, hanem a földre ült, egy darabka kenyeret kért, és úgy mondta el, hogy miért küldte őt Venus. Meg is kapta, amit kért, visszaútban odaadta a másik mézeskalácsot is a Cerberusnak, a másik révpénzt is Charonnak és így feljutott újra a napvilágra.
Hanem ekkor erőt vett rajta a kíváncsiság, és felnyitotta a szelencét. De nem volt abban szépségkenőcs egy szemernyi sem, hanem telidesteli volt alvilági mélységes mély álommal. Felszállt az álom a szelencéből, végigömlött Psyche tagjain, mire Psyche nyomban elaludt.
Szerencse, hogy Cupidónak ekkorára már behegedt a sebe. Vágyódott már ő is nagyon Psyche után, és hiába zárta rá az ajtót az anyja, mert kirepült az ablakon. Meg is találta Psychét, éppen jókor, mert már nem hiányzott sok ahhoz, hogy örökre elaludjon. De Cupido ledörzsölte róla az álmot és újra a szelencébe gyűjtötte, Psychét pedig egy icike-picikét megszúrta a nyila hegyével, hogy felébredjen.
Látod, látod, kis kíváncsi mondta neki Cupido, mikor végre kinyitotta a szemét, kis híja volt, hogy örökre el nem aludtál. De most gyorsan vidd meg anyámnak, amit rád bízott, a többit majd meglátjuk aztán. És Psyche szóhoz sem juthatott, mert Cupido már elrepült előle könnyű szárnyain.
Psyche pedig frissen ment tovább, és elvitte Venusnak Proser**** ajándékát.
Most már jó volt minden, Cupido meggyógyult, és most már senki sem tudta a kis huncutot visszatartani, vagy eltéríteni attól, amit a fejébe vett. Egyenesen felment az égbe, és ott megállt Juppiter előtt. Juppiternek sem kellett sok, megcirógatta Cupido pofácskáját, és megígérte, hogy amit csak kér, mindent megtesz neki. Azzal el is küldte Mercuriust, hogy hívja össze tanácsba az isteneket.
Ismeritek mindnyájan Cupidót, a kis huncutot, hiszen mindnyájatoknak volt már bajotok vele. De most ő jutott bajba; szerelmes egy kislányba, sőt titokban már feleségül is vette őt. Nosza, adjuk össze őket mi istenek itt az égben annak rendje és módja szerint, akkor aztán próbáljon Venus a mi határozatunkon másítani.
Helyeselték az istenek és Mercurius ment is mindjárt, hogy felhozza Psychét is az égbe. Akkor aztán meg is ülték az ünnepélyes lagzit, ott volt Juppiter is Junóval, meg a többi istenek sorjában, maga Bacchus töltötte a nektárt a poharakba, csak Juppiternek volt külön pohárnoka: Ganymedes. A lakodalmi ebéd Vulcanus tüzén főtt, az asztalt a hórák, az évszakok szépséges istennői szórták tele virággal, a gratiák balzsamos illatot árasztottak az égi termekben, és a múzsák énekeltek.
    Apollo játszott a citeráján és Venus mit tehetett volna egyebet maga is táncolt fia ura lakodalmán.
Így most már elszakíthatatlanul Amor felesége lett Psyche. Nemsokára született is egy szépséges szép leánya, akit mi, emberek, Gyönyörűségnek hívunk.
Forrás: Mitológia
Írta: M. Borbála
Szerk.: Somogyi Diána

     

     Nem találja a szerelmet, vagy úgy érzi, hogy rátalált az Igazira, de nem tudja, hogy kölcsönös e az érzés? Ne éljen kétségek között! HÍVJA MOST országunk legjobb jósait az oldalon és választ kap minden kérdésére.

 


Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Forrás:mitológia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük